Lukács György

(1885-1971)

Lukács György kétszeres Kossuth-díjas filozófus és esztéta 1885. április 13-án született Bernát néven egy budapesti zsidó bankárcsaládban. 1902-től Pesten tanult jogot, Kolozsvárott doktorált. A következő években jobbára Németországban élt, de publikált a Nyugatban és a Huszadik században. Első korszakában születtek olyan nagyhatású művei, mint A lélek és a formák, a drámatörténet, a szellemtörténeti iskola alapművének számító A regény elmélete és a csak halála után előkerült Heidelbergi esztétika.

Az első világháború kitörése után nem fegyveres szolgálatba került, majd 1916-ban fölmentették. A háború megerősítette benne a kapitalizmus elutasítását, a kiutat a forradalomban látta, így 1918 végén belépett a Kommunista Pártba. A Vörös Újság szerkesztője, a Tanácsköztársaság alatt oktatási helyettes népbiztos, a Vörös Hadsereg politikai biztosa lett, a tiszafüredi vereség után Poroszlón tizedeléskor nyolc embert főbe lövetett. A bukás után illegális munkát végzett, majd a párt bécsi Ideiglenes Központi Bizottságának tagja lett.

1923-ban született Történelem és osztálytudat című művében ("magánúton" elsajátított marxizmusa és korábbi szellemi előélete miatt) a német kultúrfilozófia kapitalizmusképét helyezte történeti távlatba Marx és Hegel nyomán, a munkásságtól várva a gondok megoldását. 1924-ben "jobboldali revizionistának" minősítették, és csak 1926-ban lett ismét a KB tagja. 1929-ben Blum-tézisei miatt önkritikára kényszerült, végül lemondott a politizálásról. 1930-tól a moszkvai Marx-Engels Intézetben a marxizmus esztétikai rendszerét próbálta rekonstruálni. Mivel a Blum-tézisek óta távolságot tartott a politikától, és rossz moszkvai lakására nem vetett senki szemet, megúszta a tisztogatásokat, bár 1941-ben két hónapra mégis lefogták és Taskentbe telepítették ki.

1945 után hazatért, az egyetemen esztétikaprofesszor lett, de a koalíciós időszak után, az 1949-es "Lukács-vitában" demokráciaelméletét és realizmusfelfogását "jobboldali elhajlásnak" minősítették és ő ismét önkritikára kényszerült. 1956-ban nem közeledett az általa program nélkülinek tartott Nagy Imréhez, de a forradalom idején mégis népművelési miniszter lett.

A forradalom leverése után őt is Romániába vitték, csak 1957-ben engedték haza. Belső emigrációjában ő lett az ideológiai főveszély, az MSZMP-nek csak 1967-ben lehetett tagja (ahogy ő mondta, visszazárta a párt), írásai külföldre csempészve jelentek meg. Később különböző irányba fejlődő tanítványaiból jött létre a Lukács-iskola, külföldön is ekkor lett igazi szellemi tekintély. Lukács hitt a marxista reneszánszban, a sztálinizmus alternatívájának a szocialista demokráciát nevezte. Utolsó éveiben a rendszeres marxista esztétikát akarta megalkotni és belekezdett egy etika, A társadalmi lét ontológiájához megírásába.

Akadémiai tag lett, 1948-ban és 1955-ben kapott Kossuth-díjat. Lukács György, akiről Thomas Mann a Varázshegy Naphtáját mintázta, 1971. június 4-én halt meg.

Hatalmas életműve ma nem divatos, a filozófia történetében mégis jelentős helye van. Bár tudat alatt látta a szocializmus csődjét, mégis ragaszkodott az eszméhez, mert életét az elutasítás értelmetlenné tette volna. A kommunista párt dogmatikus igényeinek akart megfelelni, de mindig elcsábította a legsúlyosabb eretnekség: az önálló gondolkodás.