Olimpia a forradalom árnyékában
2006. október 27. 14:45
Több fehér folt volt 1956 történetében, amikről nem illett, nem lehetett beszélni: ilyen volt az október 25-i vérengzés a Kossuth téren, de nem lehetett beszélni a Melbourne-i olimpia hátteréről sem - derül ki a Múlt-kor első évfolyamának 3. adásából.
A magyar versenyzők a forradalom idején utaztak el Melbourne-be, s már az útjuk sem volt egyszerű: Budapestről katonai kísérettel buszoztak Komáromba, majd ideiglenesen beköltöztek a Prága melletti nymburki edzőtáborba. Itt volt idő edzeni is, mert az Air France bejelentette, hogy a `magyarországi anarchia` miatt mégsem szállítja el csapatunkat, nem látván biztosítva, hogy tudunk fizetni.
Végül a csehszlovákok jótállásával Isztambul-Karachi-Szingapúr-Darwin-Melbourne útvonalon november 11-én mégis megérkezett delegációnk Melbourne-be, két héttel az indulás után! Összesen száztizenegy magyar sportoló (91 férfi, 20 nő) vágott neki a nagy útnak, a távoli kontinens, Ausztrália felé. A négy esztendővel korábbi sikerekből kiindulva várható volt, hogy a magyarok ismét sikeresen zárják az olimpiát. Tulajdonképpen a kilenc aranyérem annak is nevezhető: a helsinki bajnoki számok közül négyben is ismételni tudtunk.
Legelső bajnoki címünk az olimpia nyolcadik napján született, ekkor az Urányi János, Fábián László kajakkettős nagy küzdelemben győzött a 10 ezer méteres versenyben. December elsején Papp László feltette a koronát amatőr teljesítményére, s harmadik olimpiáján harmadik elsőségét érte el., megvédve az ökölvívó nagyváltósúly aranyát.
Az olimpia után a tragikus események miatt sokan feltették maguknak a kérdést: menjenek, vagy maradjanak. Négy évnyi megfeszített munka után kellett dönteniük. Volt, aki az amerikai körutat választotta, mások Európa városaiban telepedtek le. Keleti Ágnes viszont ott maradt - ha csak rövid időre is - Ausztráliában. Akik viszont rögtön haza kívántak térni, újabb problémával álltak szemben: nem volt repjegyük. Vagyis a hazaútra való pénzt sem utalták el annak idején.
- Kutyákat gyilkoltak a beavatási szertartáson átesett bronzkori fiúk tegnap
- Betiltanák Németországban a kommunista diktatúra jelképeit tegnap
- 70 évet várt a kitüntetésre, 90 percig szoríthatta tegnap
- A történelem legfurcsább találmányai tegnap
- Így néztek ki a máltai nők 5600 éve tegnap
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát tegnap
- Rengeteget szeretkeztek nyáron az ókori egyiptomiak tegnap
- Elhunyt Jorge Rafael Videla 2013.05.17.







