Kezdődhet Attila fapalotájának építése
2006. december 5. 09:30
Megvan az elvi építési engedély Attila, hun király fapalotájának újbóli felépítéséhez, a mai Tápiószentmárton területén, ahol a feltételezések szerint az építmény egykor állt.
Korábban
|
|
Attila palotája Nagy Sándor rézkarcán |
A megvalósításhoz szükséges pénz egy részét EU-s forrásokból teremtik elő, s jelentkeztek hazai és külföldi befektetők is, hogy részt kívánnak venni a projektben - hívta fel rá a figyelmet a kurátor. Az Attila-vár igazi idegenforgalmi attrakcióvá válhat, annál is inkább, mert a most elhunyt Puskás Ferenc mellett Attilát tartják a leghíresebb magyarként számon a világon - vélekedett Kocsi János.
Az elképzelés szerint később szállodák, korabeli falu, Árpád-kori templom épülhet még a vár közelében. Mindez számítások szerint évi 1 millió turistát vonz majd erre a vidékre, s fellendítheti a Budapesttől 60 kilométerre lévő település idegenforgalmát. Ez a környék jelenleg az elmaradott térségek közé tartozik, kevés a munkaalkalom, a vár megvalósítása által viszont egyszerre több száz helybéli lakos juthat majd állandó megélhetéshez - húzta alá a kurátor.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Címkék
Legfrissebb
Legolvasottabb
Legvitatottabb
Legfrissebb címkék
Leggyakoribb címkék
2. világháború
Egyesült Államok
felfedezések
fotóművészet
hadtörténet
hajózás
Hollandia
internet
írás
Kanada
kémek
kommunizmus
kulturális örökség
Magyarország
műkincs
nácik
Oroszország
régészet
térképek
titkosszolgálatok
várak
virtuális örökség



