2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A televízió története

2007. szeptember 7. 18:00

Miként került a televízió a Budapesti Nemzetközi Vásárra 1938-ban, és mi történt az ezt követő ötven évben, mire végre a hétfő is adásnap lett a magyar képernyőkön? A kérdésre a Múlt-kor 2. évadának 1. adásából nyerhetünk választ.

1954-ben kezdődött a rendszeres kísérleti televízióadás Magyarországon, az ezt következő évben a Magyar Rádióban létrehozzák a Televíziós Osztály és 1956-ban megtörténik az első élő külső sugárzás.



Hivatalosan 1957. május 1-jével kezdte meg működését, amikor a május 1-jei ünnepségekről sugározott műsort. 1959-ben 50 ezer előfizetője volt. 1964. május 12-én a Minisztertanács határozatot hozott az MRTV szétválasztásáról, az önálló Magyar Rádió és a Magyar Televízió létrehozásáról, melyek ellenőrzésére létrehozták az Állami Rádió és Televízió Bizottságot, az ORTT elődjét.

1969-ig kell várni a színes televíziós adásra, majd 1972-ben a Magyar Rádió és Televízió megkezdi a 2. csatornán való sugárzást, ez oda vezet, hogy 1974-ben a Magyar Televizió önálló intézménnyé válik.

1957. február 23-án a Széchenyi-hegyi 1 kW-os adóról megindult az 50-90 km-es körzetben fogható kísérleti adás, heti két napon, zenei és irodalmi műsorokkal. Megérkezett az első PYE közvetítőkocsi, amely mikrohullámú adójával 20-30 km távolságban játszódó események továbbítására is alkalmas volt. 1972 ugrásszerű fejlődést hozott: munkába állt az NSZK-ban gyártott új, színes közvetítőkocsi és a 760 négyzetméteres, öt kamerával működő IV. stúdió. A világítást automatikusan vezérelt memóriaegységek irányították.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár