2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Facsemetét neveltek egy kétezer éves magból

2008. június 17. 08:19

Facsemetét neveltek a kutatók abból a kétezer éves datolyamagból, amelyet Maszada ősi erődjében leltek egy ásatás során 2005-ben.

A tudósok a múlt héten jelentették be: szénizotópos vizsgálat bizonyította, hogy a Biblia legidősebb pátriárkájáról Matuzsálemnek elnevezett mag nagyjából egyidős a modern időszámítással. A datolyamag ezzel a legidősebb mag, amelyet sikerült kicsíráztatni - mondta Szára Szallon, a jeruzsálemi Hadasza Orvosi Központ munkatársa, a kutatócsoport vezetője.

A mag egy júdeai datolyapálma "gyermeke". Ezt a pálmafajt valaha végig a Jordán folyó partjai mentén termesztették, de már évszázadokkal ezelőtt kipusztult - számoltak be a biológusok a Science című folyóiratban megjelent tanulmányukban. A Maszada-erődben, Heródes király 1. században épült, a Holt-tengerre néző téli palotájában számos magját találták meg.

Szallon, aki korábban már számos alkalommal tett kísérletet ősi magvak kicsíráztatására, ám mindeddig sikertelenül, örömmel állapította meg: "Ez a mag megeredt". A korábbi eredménytelenség miatt a kutató kezdetben kétségbe vonta, hogy a szárba szökkenő mag is olyan öreg, mint a körülötte találtak.

"Amikor először próbáltuk meghatározni a korát, nem tudtunk anyagmintát venni a maghéjból. Aztán később átültettük a csemetét, és akkor megtaláltuk a gyökerek között a héj néhány olyan darabját, amely alkalmas volt a szénizotópos vizsgálatra" - magyarázta. A vizsgálat kimutatta, hogy a csírázó mag is kétezer éves, valamint azt is, hogy genetikai állományának fele egyezik meg a mai datolyákéval.

Ha a jelenleg másfél méter magas pálma nőivarú, akkor sokat segíthet abban, hogy újjáéledjen a Jordán völgyének egykor uralkodó faja - tette hozzá Szallon. A júdeai pálmát a bibliai időkben nem csak szépségéért tisztelték, hanem gyógyító hatásáért is: a néphit szerint számos betegség esetében hatékony, a szívproblémáktól a székrekedésig.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár