Hétvégi várkalauz: Zalaegerszeg
2008. július 4. 14:09
Zalaegerszeg a Nyugat-Dunántúl egyik nagyvárosa, lakótelepei és ipari létesítményei messzire terjeszkednek a belváros polgárházai körül. Ha végigsétálunk főterén, álljunk meg néhány percre a Városi Bíróság épülettömbjénél, évszázadokkal ezelőtt épp itt emelkedett a zalaegerszegi végvár. Merüljünk el hát ismét a história mélységes mély kútjába, hogy felidézzük a település régmúltját.
A magyar honfoglaló törzsek az egykori Pannónia tartomány megszállása során letelepedtek a Zala folyó mentén is, amelyet akkortájt hatalmas mocsarak öveztek. A vizenyős területből kiemelkedő magaslatok szolgáltak állandó élettérként a főként állattenyésztéssel foglalkozó népességnek.
![]() |
![]() |
|
A hódoltság korában |
![]() |
|
19. századi metszeten |
A vész napjai 1664-ban érték el a várost, melyet végvárával együtt felgyújtottak Köprülü török nagyvezir hadai. Az üszkös romok csak lassan népesültek be újra, a katonai jelentőségét vesztő erődítmény helyén új lakóházak épültek. Így napjainkra nyoma sem maradt az egerszegi védőműveknek, de a nagyszabású fejlesztések során gyakran kerülnek napvilágra a letűnt évszázadokra emlékeztető tárgyi leletek.
Zalaegerszeg a Google Térképeken
Látogasson Zalaegerszegre!
Web: www.civertan.hu
- Szabadságot hirdetett az Eurovíziós Dalfesztivál szovjet párja tegnap
- Könyv jelenik meg Neruda állítólagos meggyilkolásáról tegnap
- Öt mulatságos történet Rodolfóról tegnap
- Tiltakozás a Hadrianus-villa mellé tervezett hulladéktelep ellen tegnap
- Az aranymosás forrásai tegnap
- Így mulattak az őskorban tegnap
- Esterházy János, az embermentő tegnap
- Megkeresik az utolsó inka uralkodó sírját tegnap






