2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Százéves a Bádog Böske

2008. október 21. 15:04 MTI

Egész mai életünket meghatározó alkotásnak nevezte a Ford T-modellt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a budapesti nemzetközi konferencia hétfői megnyitóján. A tanácskozást abból az alkalomból rendezték, hogy száz éve gurult ki a Ford Művek szerelőműhelyéből a Galamb József által tervezett "Bádog Böske" (Tin Lizzie) első példánya.

A konferenciának a Budapesti Műszaki Főiskola ad otthont, ugyanis a Ford Művek főkonstruktőre Galamb József (1881-1955) a BMF Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar jogelődjében, az akkori Állami Felső Ipariskolában szerezte gépész végzettségét. "Fontos megértetni a fiatalokkal, hogy mit jelent egy igazán kiemelkedő műszaki, szellemi alkotás. Fontos megérezniük, hogyan alakítja világunkat egy-egy nagy gondolat" - emelte ki az MTA elnöke.

Mint mondta, a magyar tudomány, a magyar műszaki élet számos eredménnyel járult hozzá a világ fejlődéséhez. Példaként Pálinkás József Neumann Jánost említette, aki felismerte a számítógépekbe nemcsak adatokat, hanem utasításokat is lehet kódolni, ez a gondolat vezetett el a mai csúcsszámítógépekhez.

Gáti József, a Budapesti Műszaki Főiskola kancellárja a konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón bemutatta a BMF által az évforduló tiszteletére megjelentetett A 20. század autója /100 éves a Ford T-modell című könyvet. A gazdagon illusztrált kiadvány ismerteti Galamb József életútját, bemutatja Henry Fordot, az autók szerelmesét, valamint azt, hogy miként restauráltak a BMF hallgatói és tanárai egy 1922-es T-modellt, amely mostantól a főiskola Galamb József emlékszobájában látható.

Kaján Imre, a Budapesti Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a Ford T-modellből több mint 15 millió darabot gyártottak, 200 ezer még ma is fut a világban. Az évfordulóhoz kapcsolódóan a múzeum Galamb-lelkű "Bádog Böske"/ 100 éves a Ford T-modell címmel időszaki kiállítást rendez. (A tárlat október 21. és január 31. között tekinthető meg).

A kiállítás kapcsán Kaján Imre elmondta, hogy a T-modell a filmművészetet is megihlette, a némafilmek korában igazi sztár volt. Henry Ford ugyanis támogatta a filmeseket, hogy az amerikaiak lássák, érezzék: ez az ők autójuk. (Persze reklámnak sem volt utolsó a mozivászon.) Példaként Kaján Imre az amerikai burleszkfilm hőskorának sztárpárosát említette: Stan és Pan a Két tengerész című filmben szétszedett egy Ford T-modellt.

Henry Ford 1896-ban építette első autóját, 1901-ben pedig csapatával győztes versenyautót konstruált. A Ford Motor Company of Canada Ltd.-t 1904-ben jegyezték be, amely értékesítés mellett gyártási jogokat is kapott. A T-modell tervezése, amelyben meghatározó szerepet játszott Galamb József, 1907-ben kezdődött. A tervezők olyan autót álmodtak meg, amely olcsó, mindenki számára elérhető, megbízható, könnyen javítható és vezethető. Az első kocsi 1908. október 1-én készült el. Ez volt a Tin Lizzie, azaz Bádog Böske, amely évtizedekig uralta az autópiacot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

MTI
MTI
MTI
MTI
MTI

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár