2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Újra elérhető az Europeana

2008. december 28. 12:03 MTI

Újra elérhetővé vált az Europeana, az európai digitális multimédia-könyvtár, miután a november 20-i megnyitás utáni órákban a szerverek nem bírták az érdeklődők hatalmas rohamát, és a számítógépes rendszer összeomlott. A brüsszeli bejelentés szerint az elmúlt hetekben megnégyszerezték a szerverkapacitást.

Az informatikai hátteret a Koninklijke Bibliotheek, a holland nemzeti könyvtár hivatott biztosítani, ám percekkel az indítás után kiderült, hogy alaposan elszámították magukat. Óránként ötmillió látogatót még képesek lettek volna kiszolgálni, de miután óránként 10-20 millióan próbáltak kattintani az Europeana internetes címére, világossá vált, hogy a számítógépes kapacitást nagyságrendekkel kell bővíteni.

Ez hetekig, akár december közepéig is eltarthat - közölték másnap. Később arról adtak tájékoztatást, hogy csak valamikor januárban lesz elérhető az Europeana. A hét elején azonban közölték, hogy immár ismét hozzá lehet férni a tartalomhoz.

A www.europeana.eu címen elérhető portál egyelőre kétmillió "tételt" - könyveket, térképeket, hangfelvételeket, fényképeket, levéltári anyagokat, festményeket, filmeket - tesz hozzáférhetővé az Európai Unió országainak nemzeti könyvtáraiból, illetve egyéb kulturális intézményeiből.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár