Börtönből vizsgálják a diktatúra jogsértéseit

2009. február 15. 13:56 MTI

Emberi jogi központot hoznak létre az argentínai katonai diktatúra (1976-83) egyik leghírhedtebb börtönének és vallatóközpontjának épületeiben, az egykori Buenos Aires-i Haditengerészeti Műszaki Főiskolában (ESMA) - jelentette be pénteken Macura Koicsiro, az UNESCO elnöke.


Az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetének vezetője Cristina Kirchner argentin elnökkel írt alá megállapodást a világ első emberi jogi központjának megalapításáról. Macura elmondta, hogy az új intézet jogsértésekről szóló jelentéseket vizsgál majd, és a tervek szerint különböző emberi jogi kérdésekről szóló nemzetközi szemináriumoknak ad majd otthont.

Az ESMA épületeiben berendezett börtönökben a junta több ezer ellenzőjét tartották fogva hosszabb-rövidebb ideig 1976 és 1983 között, de közülük legfeljebb 250-en jöttek ki onnan élve. A többség belehalt a kínzásokba, de az is gyakran előfordult, hogy élve dobtak ki foglyokat repülőgépekről vagy hajókról a Rio de la Plata folyóba.

Jogvédő csoportok becslései szerint 30 ezer embernek veszett nyoma a katonai diktatúra évei alatt.

Miénk a Vár
Címkék

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Hol született Erkel Ferenc?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!