Magyar jazz és egy ismeretlen írónő
2009. március 9. 16:09
A háború után a magyarországi jazz aranykorát élte, majd az 1950-es évektől a politikai vezetés hivatalosan tiltottnak nyilvánította a műfajt - tudhatják meg az érdeklődők a Múlt-kor legújabb adásából. A műsor második felében egy ismert-ismeretlen írónő, Galgóczy Erzsébet nyomába eredünk.

A pártvezetés a '40-es évek végén betiltotta Magyarországon a szerintük imperializmust és Amerikát szimbolizáló jazzt, és ezzel megtörték az akkor még formálódó hazai szubkultúra fejlődését. Budapesten ennek ellenére számos helyen szólt jazzes tánczene, de megtiltották a hottolást és az improvizációt, és a szvinges elemeket is szigorúan szűrték.
Ezután azt láthatjuk, hogy 1984-ben jelent meg Galgóczi Erzsébet Vidravas című regénye, ami a Rákosi-korszak koncepciós perének, a MAORT-ügynek a történetét dolgozza fel. Az anyaggyűjtés során országgyűlési képviselőként szigorúan titkos levéltári iratokhoz is hozzáférhetett. Ezeket nem másolhatta le, nem jegyzetelhetett, ezért minden alkalommal rövid részleteket memorizált és azokat írta le otthon.
- Szabadságot hirdetett az Eurovíziós Dalfesztivál szovjet párja tegnap
- Könyv jelenik meg Neruda állítólagos meggyilkolásáról tegnap
- Öt mulatságos történet Rodolfóról tegnap
- Tiltakozás a Hadrianus-villa mellé tervezett hulladéktelep ellen tegnap
- Az aranymosás forrásai tegnap
- Így mulattak az őskorban tegnap
- Esterházy János, az embermentő tegnap
- Megkeresik az utolsó inka uralkodó sírját tegnap



