[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW

Hétvégi várkalauz: Tapolca

2009. június 5. 10:56 Civertan

Tapolca a Balaton-felvidék csodálatos környezetében terül el, romantikus várromok gyűrűjével körülvéve. A közeli Szigliget, Csobánc, Sümeg vagy éppen Rezi és Tátika nevét minden, a magyar történelem iránt érdeklődő olvasó ismeri, azt azonban már kevesebben tudják, hogy a régmúlt időkben Tapolcán is létezett egy erődítmény.


Az ősidők óta lakott helység nevét valószínűleg a szláv ajkú népességtől kapta. Oklevélben először 1272-ben említették, amikorra vásárvámjának nagysága alapján már a jelentősebb mezővárosok közé emelkedett. Plébániatemplomát a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték fel a 13. század végén, Pál nevű papja pedig a pápai tizedjegyzékben is szerepelt.

A virágzó település I. (Nagy) Lajos király adományaként 1378-ban a karthauzi szerzetesrend birtokába került át. Töretlen fejlődését az 1526. évi vesztes mohácsi csata utáni időszakban súlyos veszedelem fenyegette, hiszen a törökök csapásai alatt sorra estek el a dunántúli végházak. 1561 áprilisában egy éjszakai rajtaütés során a közeli Hegyesd várát is megszállta az ellen, ahonnan kiindulva dúlták-fosztogatták a környékbeli jobbágyfalvak védtelen népét.

A várparancsnok, Bajazid aga rövidesen belovagolt Tapolcára is, ahol a kő egyházi épület köré egy palánkvárat tervezett létesíteni. Az aga azonban a Gyulaffy László csobánci várkapitánnyal vívott párviadalban rövidesen életét vesztette, így a török bázis nem valósult meg.

A helység jelentőségét azonban ekkorra már a bécsi Haditanács is felismerte, és utasítására kőfalakkal és ágyúk számára kialakított védőművekkel erődítették meg a város központját. A korabeli dokumentumok szerint a négyszögletes végvárat széles árok kerítette, az építmény sarkait bástyák tagolták. Katonai jelentőségét egészen a 17. század végéig megőrizte, amikor az oszmánokat végleg kiverték országunk területéről. Ezután már feleslegessé váltak falai, a terjeszkedő lakosság fokozatosan lebontotta, hogy lakóépületeinek anyagául használja. Így napjainkra csak kisebb részletei tekinthetők meg a kirándulók által oly kedvelt Tapolca belvárosában.

Látogasson Tapolcára!

Tapolca a Google térképeken

Civertan

Címkék

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Hol született Erkel Ferenc?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!