2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mikófalvi kulákokhoz költöztették be a Budapestről kitelepítetteket

2009. június 19. 09:49 MTI

A Budapestről 1951-ben kitelepített családokra és az őket Mikófalván befogadó családokra emlékezve állítanak emlékoszlopot vasárnap a Heves megyei településen - mondta Haidekker Andrea, az emlékoszlop egyik kezdeményezője, egykori kitelepített.

Budapestről 1951. június 14-én indítottak útnak Mikófalvára 31 kitelepítendő családot (összesen 76 embert), ügyvédet, tanárt, katonatisztet, kereskedőt. A faluban, az akkori viszonyoknak megfelelően a "kuláknak csúfolt" gazdákhoz szállásoltak be minket, egymással akartak minket büntetni - emlékezett Haidekker Andrea. A befogadó családok nagyon emberségesek, együttérzőek voltak a kitelepítettekkel, és 1953-as eltávozásuk után is megmaradt a jó kapcsolat a családok között.

Haidekker Andrea elmondta: egy évvel ezelőtt kezdett hozzá az egykori kitelepítettek, gyerekkori játszópajtások felkutatásához levéltári iratok és a befogadó családok visszaemlékezései alapján. Sikerült mind a 31 kitelepített családot felkutatni, a 76 egykori kitelepítettből már csak tízen élnek, akik akkoriban gyerekként a szüleikkel kerültek Mikófalvára. "Elhatároztuk, hogy emléket állítunk a befogadóinknak, akik olyan tisztességesen bántak velünk. Amikor a falu tudomására jutott, mire készülünk, ragaszkodtak hozzá, hogy az emlékművön legyenek rajta a kitelepített családok nevei is, mert ez így kerek" - fűzte hozzá.

A három méter magas, sötétzöld gránitoszlopot vasárnap avatják fel Mikófalván. Az emlékoszlop felső részén egy honfoglalás kori életfa motívum van, és szerepel rajta mind a befogadó 17 mikófalvi és mind a 31 budapesti család neve. Az emlékoszlop-avatást előkészítők által kiadott háttéranyag emlékeztetett rá: "a kommunista diktatúra a jelenlegi ismereteink szerint 1.194 vidéken és 13.670 Budapesten élő polgári, hazáját szerető értelmiségi családot fosztott meg törvénytelenül az alapvető emberi és állampolgári jogaitól, valamint minden ingó és ingatlan vagyonától."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár