Interneten a francia forradalomban lefejezettek nevei
2009. július 10. 11:11 The Daily Telegraph
Első alkalommal váltak kutathatóvá a francia forradalomban kivégzettek az interneten is: szerdától a legnagyobb brit családkutató oldal, az Ancestry.co.uk adatbázisában érhetők el az áldozatok adatai.

AFP
Korábban
Az oldal sajtóközleménye szerint hatmillió britnek vannak francia felmenői, így nagyon sokan lehetnek érdekeltek a történelem egyik legvéresebb időszakának történetében. A francia forradalom során 160 ezer ember menekült el Franciaországból, akik közül 32 ezren Angliában találtak új otthonra.
A több mint 13 ezer, 1792-96 között guillotine-nal kivégzett francia között az egykori francia uralkodó XVI. Lajos, és felesége, Marie Antoinette is szerepel, ahogy a terror irányítóját, Maximilien Robespierre-t is megtalálhatjuk az adatbázisban.
Az Ancestry.co.uk genealógiai oldal igazgatója, Olivier Van Calster szerint a francia forradalomnak nevezett vérfürdőnek társadalmi, kulturális és politikai hatásai voltak a világtörténelemre. A mostani bővítéssel szerinte minden érdeklődő megtudhatja, hogy felmenője forradalmár, vagy épp menekülő, illetve kivégzett arisztokrata volt-e.
- Elhunyt Jorge Rafael Videla 2013.05.17.
- Viking kincsre bukkant a mezőn egy kamaszfiú 2013.05.17.
- Egyiptomi-núbiai harcos csontjait találták meg Asszuánnál 2013.05.17.
- Mithrász isten temploma lehet a carmonai Elefánt-sír 2013.05.17.
- A zalaiakat vitték elsőként a Don-kanyarba 2013.05.17.
- Megfejtették Lincoln halottaskocsijának titkát 2013.05.17.
- Szándékosan kegyetlenkedtek-e a magyarok civilek ellen a Szovjetunióban? 2013.05.16.
- Együtt fejlődött a kutya és az ember 2013.05.16.







