A rendszer számkivetettjei
2009. október 20. 09:11
"Egyértelmű, hogy a cigányok nem tekinthetők nemzetiségnek" - vélte Kádár 1961-ben, ám a szavakon kívül ők sem tettek sokat a népcsoport ügyében. A Múlt-kor legújabb adásában a hazai cigánykérdés buktatói mellett azt is bemutattuk, hogy 1949-ben milyen lehetőségei voltak egy rendszerellenes felkelésnek Magyarországon.

A rendszerváltással átalakuló gazdaság egyik legnagyobb vesztese a hazai cigányság volt: míg helyzetük rendezésére 1961-től a munkaerőhiány miatt történetek kísérletek, 1990 után a tömeges munkanélküliséggel sorsukra maradtak, és az őket is érintő valódi reformok - a hangzatos szavakon kívül - a mai napig nem történtek meg. A hatalom ugyan korábban beismerte, hogy érdemben keveset tud a népcsoportról, mégis határozatok sora született a cigánykérdés megoldására – a cigányok bevonása nélkül.
Az adás másik felében bemutattuk, hogy a történetírás számára még ma is szűz területnek számít a magyarországi Fehér Gárda mozgalom története. A szélesebb közvélemény szinte alig tud valamit arról, hogy az ötvenes évek elején sokan vállalták a legnagyobb veszélyt, mert úgy érezték, tenniük kell valamit Rákosiék kegyetlen uralma ellen.
A Fehér Gárda egy titkos, antikommunista szervezkedés volt. Magát az egész hálózatot csak a vezetők látták át, egy-egy összekötő négy emberért volt felelős, a többiekről nem tudott. A mozgalom sejtszerűen épült fel. A fehérgárdisták szűkkörben tartottak gyűléseket, arra készültek, hogy amennyiben kitör a forradalom, akkor ők állnak a folyamatok élére. Vannak olyan vélekedések is, hogy a Fehér Gárda - kis 56-ként - egyfajta korai előrejelzése lehetett a 6 év múlva kitört forradalomnak.
A műsor minden vasárnap, 15:30-kor, és ismétlésként kedden délután látható az m1-en.
- Fotókiállítás a rendszerváltás éveiről 18:36
- Nevetséges okból kitört háborúk 17:52
- Beelőzte a pálma a rizst az ősi Kínában 16:45
- Fókuszban a déli hunok fővárosa 15:19
- Felderítetlen emberölési ügyek a szocializmusban 14:06
- A fekete ápoló és a német katona világháborús románca 13:20
- Élesedő tövisek 11:39
- Magyar támadta meg a világ egyik leghíresebb szobrát 10:09







