Megépülhet végre a nőtörténet amerikai múzeuma
2009. október 21. 12:20
Bár az amerikai képviselőház közel tíz évnyi vívódás után megszavazta a washingtoni Nemzeti Nőtörténeti Múzeum létrehozását, egyesek szerint inkább máshol kéne helyet keresni neki, hiszen a National Mall mentén már jelenleg is túl sok hasonló intézmény működik.

Korábban
A múzeum tervezése már 1996-ban megkezdődött, és a Szenátus 2003-ban és 2005-ben már zöld utat adott a projektnek, ám a Képviselőház akkor még nemet mondott minderre. A mostani döntés után azonban magánfinanszírozásból elkészülhet az a nonprofit múzeum, ahol az amerikai nők történelemre gyakorolt társadalmi és kulturális szerepét mutatják majd be. A beruházóknak a törvény szerint három évük lesz a múzeum helyének megvásárlására, míg további öt a munkáltok megkezdésére.
A múzeum honlapja szerint az építkezések, és az első két év üzemeltetési költsége összesen 250-350 millió dollárba kerül majd, aminek előteremtése az intézményt vezető Joan Bradley Wages legfőbb feladata lehet majd.
A múzeum honlapján egyébként már több virtuális kiállítás is látható, amelyek a női vívmányokra hívják fel a figyelmet. A szerkesztők szerint „ez egy egész más amerikai történelem, mint amit a férfiak mesélnek el”. Az oldalon arról is olvashatunk, hogy az amerikai nemzeti parkok, vagy történelmi emlékhelyek nagyon kevés helyen emlékeznek meg a nőkről: a 2400 örökségi helyszín alig 5 százaléka emlékezik erre, ahogy az iskolákban használt tankönyvekben is alig 3 százalékot szentelnek a nők szerepének. Ennek ismeretében már nem lep meg senkit, hogy Washingtonban a Capitolium épületében például a 210 szoborból csak kilenc ábrázol nőt.
Nem ez az egyetlen tervezett múzeum Washingtonban: hamarosan elkészülhet az Afrikai Amerikai Történelem és Kultúra Nemzeti Múzeuma, illetve az Amerikai Spanyolajkúak Nemzeti Múzeuma is, amelynek megvalósíthatóságát jelenleg egy kongresszusi bizottság vizsgálja.
- Elhunyt Jorge Rafael Videla 2013.05.17.
- Viking kincsre bukkant a mezőn egy kamaszfiú 2013.05.17.
- Egyiptomi-núbiai harcos csontjait találták meg Asszuánnál 2013.05.17.
- Mithrász isten temploma lehet a carmonai Elefánt-sír 2013.05.17.
- A zalaiakat vitték elsőként a Don-kanyarba 2013.05.17.
- Megfejtették Lincoln halottaskocsijának titkát 2013.05.17.
- Szándékosan kegyetlenkedtek-e a magyarok civilek ellen a Szovjetunióban? 2013.05.16.
- Együtt fejlődött a kutya és az ember 2013.05.16.







