2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Százéves lett a legidősebb magyar huszár

2009. december 10. 12:02

"A huszár ma már a mesék, mondák, legendák hőse, aki meg is érdemelte az elismerő, dicsőítő jelzőket. Olyan erénnyel, erkölcsi és mentalitásról tanúskodva, amely csak azt az értékrendet fogadta el, melyben az igazság, a tisztesség, és a bátorság alkotja az emberi közösségeket". Ezek közé tartozik egy magyar huszártiszt, hazánk legidősebb huszár ezredese Nagy Kálmán, aki december 8-án ünnepelte 100. születésnapját.

Nagy Kálmán 1909. december 8-án Nyíregyházán született. Felsőfokú tanulmányait a Ludovika Akadémián végezte, ahol 1931-ben avatták huszárhadnaggyá. 1941-ben az I. lovasdandár élén a Körösmezőn és a Tatárhágón harcoló csapatokhoz osztották be. 1944 júniusától 1945 áprilisig már a hazai honvédelmi harcok részese volt a Kárpátok mentén. A B-listázás során a hadseregből eltávolították.

1948-ban önként jelentkezett, hogy eredeti hivatását folytathassa. Szolgálatát a Honvédelmi Minisztériumban őrnagyi rendfokozatban, hadtörténeti előadóként kezdte meg. Később a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hadtörténelem tanára, majd — már alezredesként — a hadtörténelmi tanszék helyettes vezetője lett. 1956-ban ő menekítette Mindszenty bíborost az Egyesült Államok Nagykövetségének budapesti épületébe.

A forradalom leverését követően ellenforradalmi cselekedeteiért első fokon tizenöt évre ítélték, amit másodfokon nyolc évre mérsékeltek. Az 1963-as amnesztia keretében szabadult. Ötvennégy évesen ismét új szakmát tanult, nyomdai korrektorként dolgozott és onnan ment nyugdíjba. 1990-ben rehabilitálták. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület örökös tagja, a Sárvári Huszár Múzeum Baráti Körének elnöke, a Magyar Huszár és Hagyományőrző Egyesület elnökségi tagja.

Munkásságát a honvédelmi miniszter a Honvédelemért Érdemérem I. fokozatával, míg lakóhelye Budakeszi, a díszpolgárság adományozásával ismerte el. „Egész életemet a haza és az embertársaimhoz kapcsolódó szeretet, határozta meg. Ezek olyan erős támaszt biztosítottak eddigi életem során, ami erőt és biztonságot adott, olyan nehéz helyzetekben is, amikor már minden kilátástalannak tűnhetett” — mondta egy korábbi születésnapi megemlékezésen Nagy Kálmán.

"A mai kor embere — főleg az ifjúság – már csak könyvekből, képekből, a múzeumi tárgyak emlékezetéből alkothat fogalmat arról, hogy mi is volt a huszár, ki is volt a magyar huszár. Hiszen a ló kiszorult a napi életből, lovat keveset látni, legfeljebb a versenypályákon, bemutatókon, városnéző konflisok elé befogva. Pedig a ló az egyik leghűségesebb társa, harci bajtársa volt az embernek. Ezért okoz igazi örömet látom, hogy még sem veszik el a ló emléke, szelleme az egyre növekvő számú hagyományőrző egyesületekben, huszárbandériumban jelen van. A magyar lovasélet, a magyar lovassport a nehézségek ellenére szépen fejlődik. Lelkes fiatalokkal, akik tele lelkesedéssel és ambícióval viszik tovább a magyar lószeretet hagyományait, a magyar lovassport sikereit. A nemzeti kultúra megtartása, továbbvitele mindig is a fiatalokon, a fiatalok nevelésén múlik” (Herencky Frigyes)

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Magyar Huszár és Lovas Hagyományőrző Társaság rendezésében ünnepélyes keretek között kerül sor Nagy Kálmán nyugállományú ezredes 1931-ben felavatott huszártiszt 100. születésnapi ünnepségére. Az ünnepeltet Bali József a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai szakállamtitkára köszönti. Nagy Kálmán ny. ezredes életútját Fodor Lajos ny. vezérezredes, a Magyar Huszár és Lovas Hagyományőrző Társaság elnöke ismerteti. Pohárköszöntőt mond: Dr. Holló József Ferenc ny. altábornagy a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója.

Ideje: 2009. december 11. (péntek) 14.00 óra
Helye: Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4. Díszterem

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár