[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW

Virtuális térben született újjá Kanizsa vára

2009. december 21. 12:50

A régészeti ásatások anyagának felhasználásával született meg a kanizsai vár háromdimenziós mása: az egykori végvári erősség digitális változatában a tervek szerint virtuális idegenvezető kalauzolja majd a látogatókat.


A kanizsai vár háromdimenziós megvalósításának ötlete 2007-es esztendőben született meg Vörös Gábor akkor készült szakdolgozati munkája nyomán. A diplomamunka az erődítmény leghíresebb várkapitányáról, Thury Györgyről, „egy elfelejtett hős” címmel készült el, akinek kapitánysága alatt fejeződött be az a nagyszabású építkezés, amelynek köszönhetően a kanizsai vár elérte legnagyobb méretét és a végvárrendszer egyik legfontosabb erősségévé vált.

Vörös Gábor a Múlt-kornak küldött beszámolójában arról írt, hogy már kezdetben felmerült, miszerint "a kutatások alapján az egész várat, illetve a várkastélyt rekonstruálni lehetne. Szabó Norbert grafikus vállalta ennek kivitelezését, aki jól ismerte ennek a számítástechnikai programnak a működését. Számos találkozó után tudtuk lefektetni az alapelveket és kezdtük el az érdemi munkát. A vár háromdimenziós megvalósítása számunkra azért volt érdekes, mert egy olyan nagy múltú erőd is bemutathatóvá válhat, amely sajnos nagyon kevés, ebből a korból származó emlékkel büszkélkedhet".

A beszámolóból megtudhatjuk, hogy a várkastélyról készült háromdimenziós videó elsősorban a Méri István által végzett régészeti ásatásokon alapult, aki pontosan feltárta az épület alaprajzát. "Ebből az alaprajzból kiindulva, az itt előkerült régészeti leletekből, korabeli forrásokból és metszetekből és nem utolsó sorban a várról készült szakmai és tudományos publikációk által próbáltuk rekonstruálni az épületet. Ennek ellenére nem volt könnyű a történelmi hitelesség elérése, hiszen sok esetben csak analógiákra tudtunk hivatkozni, a korabeli építészeti megoldásokat figyelembe véve.

Célunk ezért egy referencia munka elkészítése volt, amely elsősorban a minőség bemutatására hivatott. Esetleges prezentálására, csak a megfelelő szakmai konzultációk, illetve - lektorálás követően kerülhetne sor. Ennek ellenére igyekeztünk tudásunk alapján, a lehető leghitelesebb képet adni a várkastélyról".


A résztvevők további tervei között a kanizsai vár többi részének, középső vár, illetve a gigantikus méretű külső várfal rekonstruálása, illetve szintén ebből a korból, a vártól keletre elhelyezkedő város megvalósítása szerepelnek. Emellett felmerült a virtuális idegenvezetés ötlete is, amely a kanizsai várkastély, illetve a vár egyes épületeit mutatná be egy virtuális kalauz segítségével, aki a vár történetéről, kapitányairól és az egyes épületek funkciójáról mesélne.

"A technológia segítségével egy komplett, szemléltető és oktatási termék kidolgozása válna lehetségessé. Ennek megvalósításához azonban, meg kell találni, a bemutatáshoz szükséges fórumokat, illetve támogatókat".

További részletek

Címkék
Galériák

Hozzászólások (14 db)

Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra
Tokovics Tamás
2010. március 09. 16:45
Tisztelt Hozzászólók !

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark számos lehetőséget nyújt azok számára akik szeretnék a virtuális ( 3D ) technológiát alkalmazni történelmünk megismerésére, megismertetésére. Pénz nem lévén örömmel vennénk a felajánlásokat azok részéről, akik munkájukkal szeretnék segíteni az Emlékpark "felvirágoztatását". Az Emlékpark területén található Szer monostora romjai kiváló lehetőséget nyújthat a technológia bemutatóinak, és ez csak egy a sok közül. A Nemzeti Emlékpark várja azok jelentkezését, akik szeretnének ebben a munkában részt venni.
Alkotók
2010. január 28. 10:03

http://kanizsaivar.blogspot.com/
szekely laszlo geza
2010. január 04. 21:19
Komoly és igényes vállalkozásról szólt a beszámoló és a kép.Jómagam is részt vettem,,mint végzős egyetemista 1971-ben az akkor készült Nagy-Budapest makett készítésében.Döbbenetes mennyiségű írott,fotó,tervek és egyéb korabeli anyag segítségére támaszkodva.Igazat adok az előttem szólónak,mivel a sok pusztítás és pusztulás után kevés az ,amink maradt,becsüljük meg jobban,tartsuk karban.Ha már csak alapfalak,kőtári anyag,esetleg metszetek és tervek maradtak az ilyen típusú rekonstrukciókhoz kiváló segítség.
CsillagT
2010. január 02. 20:53
Mi 2009 elején készítettük el az egri vár virtuális rekonstrukcióját az 1552 nyári állapotnak megfelelően. A több hónapos kutatás során összegyűjtöttünk minden lehetséges információt (régészeti felmérések, ásatások, metszetek és korabeli ábrázolások, légifotók, építészeti analógiák, egyházi iratok, egykorú beszámolók és feljegyzések, katonai térképek, stb) és újraalkottuk a várat annak főbb épületeivel egyetemben. A rekonstrukció kiterjedt az akkori városra és az azt övező városfalra is, valamint a főbb építményekre azon belül, illetve a városkapukra. Pontos a középkori utcaszerkezet, valamint az Eger-patak XVIII századi szabályozása előtti medervonalát is megkutattuk.

A rendelkezésre álló adatokból az Aenima CGS nevű egri animációs csapat készített 3D-s virtuális rekonstrukciót, ami nem csak a modellt tekintve 3D-s, hanem valós térbeli élményt nyújt. A várban kialakított moziban Digital 3D technikával vetített film - speciális polárszűrős szemüveg segítségével színhelyesen - mutatja be az ostrom előtti vár állapotát.

Az egrivar.hu oldalon van egy kis banner, ahol látható pár kép ízelítőnek
csiber
2010. január 02. 16:17
Igaz más téma, de szerintetek mi lenne, ha visszatérne a középkor? (kicsit hülye megfogalmazás, de máshogy mondva a középkori feudalizmus)
F.P.
2009. december 24. 16:22
Gratulálunk ! Egyúttal szeretném felhívni az alkotók figyelmét egy piszkosul erős szinergiára. A visuland.com pont abból a célból született, hogy 3D-s virtuális vliágban biztosítson prezentációs és oktatási lehetőséget, hangalapú kommunikációval. Azaz lehetőséget kínál élő, interaktív virtuális tárlatvezetésre a várban. Amennyiben ez érdekes lehet, várom jelentkezésüket.
őszapó
2009. december 24. 14:12
Gratulálok a rekonstrukcióhoz. Magam is gyűjtöm a legkülönbözőbb forrásokból származó rekonstrukciós rajzokat, alkotásokat. Hazánk viharos történelme során elpusztult értékeink, és a régmúlt korok ma már csak ezen az úton érzékeltethetők a legérzékletesebben. Ezek és hasonló programok ugyanakkor a már meglévő épebben maradt emlékeinket is várhatóan felértékelik. Minél több ilyen program lesz, annál inkább növekedhet a tudatosság megőrzéseik, gondozásuk iránt.
emberz
2009. december 22. 12:50
De jó volna újjáépíteni!
Érdeklődő
2009. december 21. 23:57
A térinformatika-3D összekapcsolása egy igen izgalmas és látványos terület, mi is próbálkozunk hasonló megoldásokkal.
Nemsokára lesz egy előzetes animációnk ezzel kapcsolatban (római kori katonai tábor), ha érdekli, szívesen beszélgetek róla.
A másik háttérben futó 3d rekonstrukciónk egy történeti táj rekonstruálása, fákkal, növényekkel, domborzattal, vízrajzi elemzésekkel, régi térképekkel, régészeti topográfiai adatokkal együtt. Itt a térinformatikának kiemelkedő szerepe van az előkészítő munkafolyamatokban.

B.
H.Gy
2009. december 21. 22:48
Gratulálok!
szerk
2009. december 21. 22:32
Tisztelt Érdeklődő,
Kérjük küldje el elérhetőségét az editors@mult-kor.hu címre, és összekötjük az alkotókkal.
Köszönjük
Érdeklődő
2009. december 21. 22:26
Gratulálok a készítőknek.
Ha segítség és támogatás kell a projekt folytatásához, akkor egy elérhetőséget kérnék.

B.
Laufer
2009. december 21. 17:57
Remek kezdeményezésnek tartom az efajta megjelenítési - virtuális újjálakotási kísérleteket.

A számítógépes grafika/modellezés és a régészeti térinformatika eszközeit összekapcsolva egészen "életszerűvé", láthatóvá tehetők a történelmi mindennapok - gondolok itt pl. egy várostromra vagy békés mindennapokra - vagy akár nagyobb időléptékű folyamatok, mint pl. az erődrendszerek feljődése.

Mint a régi korokban játszódó számítógépes játékok kedvelője, a képek alapján már kedvet is kaptam egy virtuális sétára a vár falain belül.
Imre
2009. december 21. 17:08
Thury Görgy 1568-1571 között volt a kanizsai mocsár dombjára épitett vár parancsnoka, az orosztonyi csatában halt meg.A törökök 1600 -ban foglalták el a várat,90 évig uralták a térséget belöle,majd 3 hónapos ostrom után Batthyány Ádám. Zichy István, Heister generális vezetésével foglalták vissza seregeink. I Lipót császár parancsára romboltatták le a várat 1705-ben.Helyére a 20.század közepén épült az üveggyár, idöközben már ezt is felszámolták.Az elmult években tárták fel a Nagykanizsától pár kilométerre épitett Bagola sáncot.Ez egy középkori bajor rendek által fentartott földsánc vár volt.A helyi Thury muzeumban vannak leletek mindkét vár feltárásából,makettek is vannak.Remélem,hogy ez a virtuális vár program jól fog megvalósulni és segiteni fogja az érdeklödöket multunk jobb megismerésében. Mint egykori kanizsai diák gratulálok a készitőknek,sok sikert kivánok nekik.
További hozzászólások megjelenítése
Hozzászólás küldése
   
Név
E-mail cím (nem kötelező)   (Az e-mail címe nem fog megjelenni)
Hozzászólás
írja be ezt a szót a mezőbe

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Ki épített először alagutat a Temze alatt?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!