2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tragikus balesetben halt meg Gagarin

2010. január 11. 12:35 The Daily Telegraph

Végre megoldódni látszik Jurij Gagarin több mint negyven évvel ezelőtti halálának rejtélye: egy új kutatás szerint technikai hiba okozhatta a férfi végzetes balesetét.

A független orosz szakértők új bizonyítékokat fedeztek fel azzal kapcsolatban, hogy miként halhatott meg a világ első űrutazója, mindössze 34 éves korában. Arról már korábban mi is beszámoltunk, hogy a nyomozás nem volt egyszerű, hiszen az orosz hatóságok sokáig nem engedték, hogy szakértőcsoport vizsgálja meg Gagarin halálának körülményeit, hiszen úgy gondolták, hogy az eredeti vizsgálat eredményei helyesek voltak. A kutatást a szovjet légierő egykori ezredese, Igor Kuznyecov vezette, aki szerint azonban akkor nem volt vizsgálat, csupán a spekulációkat vetették papírra.

A tanulmány bemutatja, hogy Gagarin1968-ban egy rutinrepülés során azért veszthette életét, mert 3000 méter magasságban bepánikolt azon, hogy a pilótafülke nem zárt légmentesen, és onnan kiszivárog a levegő. Ekkor bukórepülésbe vitte MiG-15-ösét, hogy biztonságosabb magasságba kerüljenek, ám a hirtelen zuhanás miatt elájult, és a földbe csapódva társával együtt meghalt.

A kutatók szerint a pilóta azért próbálhatta meg ezt a manővert, mert nem volt tisztában azzal hogy ezen a sebességen a hasonló zuhanások milyen végzetes hatással járnak. Emellett felmerült egy másik ok is: a vizsgálat rávilágított, hogy a baleset előtti napokban egy másik pilóta is használhatta ezt a repülőgépet, így lehetséges, hogy ő már észlelhette a hibás szellőzőt, vagy egyesek szerint ő lehet a felelős annak megrongálásáért. Ezen katona kilétét azonban a mai napig nem sikerült megállapítani.

Kuznyecov szerint a mostani kutatás pontot tett több évtized összeesküvés-elméletei végére, amelyek a pilóta alkoholizmusától Brezsnyev népszerűség miatti féltékenységéig több teóriával próbálták megmagyarázni a férfi halálának okát. A kutató az elmúlt kilenc évben egyébként a legmodernebb nyomozati technikákkal, és az összes repülési szakágazat szakértőinek bevonásával próbált magyarázatot találni az esetre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár