Akiért Ady és Móricz is rajongott
2010. január 12. 11:47
Fedák Sári a 20. század első évtizedeinek legnagyobb operettprimadonnája volt. Nem elsősorban szépségével és énektudásával, hanem kisugárzásával és a belőle áradó életerővel hódított, ám utolsó éveit mégis egy romos tanyán töltötte el - mutattuk be a Múlt-kor utolsó adásában.

Korábban
1952-ben, Fedák Sári nyáregyházi magánbirtokán készültek ezek a felvételek, 3 évvel a halála előtt. A háborús bűnösnek kikiáltott egykori primadonna ebben a lepusztult házban élte le életének hátralévő részét, száműzetésben, a színházi világtól elszakítva, magányosan. Az eddig soha nem látott film részletei felidéztük Fedák Sári halhatatlan alakításait is.
A tömegekre óriási hatással lévő Fedák egyik rendszerben sem érezte otthon magát. Az első világháború alatt a Monarchia elleni felbujtással vádolták. A Tanácsköztársaság idején röplapokat szórva buzdított a Vörös Hadseregbe való belépésre, amit két filmokocka is megörökített. Ezt a momentumot a nyilas hatalomátvétel után többen is Fedák orra alá dörgölték. De mindezek eltörpülnek azon vád mellet, mely szerint Fedák háborús bűnös lett volna.
Tény, hogy a front közeledtével Fedák is egyre Nyugatabbra ment, mígnem a bécsi Donausender magyar adásaiban kötött ki. A nyilas rádióadón vállalt munkája azonban csak 1945 áprilisáig tartott. A háború végeztével Bécsből Oberzellbe ment, és mivel jól beszélt angolul, az ottani katonáknak tartott műsoros esteket. Nem várt módon tért haza: egy kedves, de tehetségben tőle messze álló pártfogoltjának volt köszönhető, hogy hazahurcolták.
A további részletek a Múlt-kor adásában láthatók.
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten tegnap
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét tegnap
- 10 tény a görög-perzsa háborúról tegnap
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét tegnap
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler tegnap
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére 2013.05.23.
- Megújul a szászvári várkastély 2013.05.23.
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció 2013.05.23.







