[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW

Erények: nyomozás a festő után

2010. február 5. 09:25 Kovács Olivér

Egy falkép felfedezésének és eddigi restaurálásának története, amely szinte krimiként is olvasható: a szerzők meggyőző bizonyítékokat sorakoztatnak fel, hogy Sandro Botticelli alkotta az esztergomi palota falképeit. A műemlékem.hu könyvajánlója.


Magyarország nemzetközi szinten talán legismertebb falképét az egykori esztergomi palota studiolójában (reprezentatív dolgozó- és fogadó szoba) ugyan már az 1934-38-as ásatások során felfedezték, ám a művészt még mindig nem sikerült teljesen meggyőző módon azonosítani. Pedig már a harmincas években bejárta a világot a reneszánsz seccók (a freskótól kissé eltérő technikájú falkép) híre. Ám jött a világháború, Magyarország évtizedekre elszakadt Európától, s a négy erényt ábrázoló töredékes falképegyüttest szinte elfelejtette a közvélemény. Időről-időre ugyan végeztek restaurátori munkát a falképeken, azonban ezek - mint utóbb kiderült - sokszor inkább ártottak a műnek.

Az Erények legújabb restaurálása és kutatása 10 esztendeje, 2000-ban kezdődött el. Erről a 10 évről is szól a munkálatokban részt vevő, azokat irányító Prokopp Mária művészettörténész, Vukov Konstantin építész, építészettörténész és Wierdl Zsuzsanna, festő-restaurátor művész közös könyve, az Erények nyomában. Sokkal korábban kezdik ugyanis a történetet: érdekes összefoglalót adnak az esztergomi várhely középkori történelméről, a harmincas évekbeli feltárásokról, az Erények huszadik századi történetéről. Megismerhetjük a korszakot, a 15. század második felét, amelyben a falképek születtek, és Sandro Botticelli számos művét bemutatva sorakoztatják fel azokat a bizonyítékokat, amelyek az olasz reneszánsz mester keze nyomát mutatják az esztergomi studioló falán.

A Botticelli szerzőségét bizonyító adatokat 2007-ben tárták a tudományos közvélemény elé, ám az elméletet többen a mai napig vitatják. A falképek restaurálása is szünetel. A történetnek tehát korántsincs vége.

A cikk folytatása és még több részlet a könyvről a műemlékem.hu magazinjában

Címkék

Hozzászólások (1 db)

Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra
Botticelli
2010. február 05. 10:34
itt van egy film erről, ingyen megsasolható:
[link]
Hozzászólás küldése
   
Név
E-mail cím (nem kötelező)   (Az e-mail címe nem fog megjelenni)
Hozzászólás
írja be ezt a szót a mezőbe

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Ki az oroszok legnépszerűbb példaképe?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!