Monstre film az 1990-es marosvásárhelyi véres összetűzésről
2010. február 12. 10:58 MTI
Tizenkét órás dokumentumfilmet mutatnak be hamarosan az 1990-es marosvásárhelyi véres összetűzésről, amelynek során románok és magyarok verekedtek össze az utcán.

Korábban
Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke közölte, hogy a marosvásárhelyi Bernády György Alapítvány - amelynek elnöki tisztségét betölti - tizenkét órás dokumentumfilmet készített, és ezzel Miholcsa Gyula romániai magyar televíziós szakembert bízta meg. A filmet az események húszadik évfordulója alkalmából mutatják be három egymást követő napon a film hosszúságára való tekintettel.
Borbély bejelentette, hogy az alapítvány székhelyén található egy 1200-1500 oldalas gyűjtemény az akkori eseményekről készült hivatalos dokumentumok másolataiból. Ezeket az iratokat elérhetővé teszik mindazok számára, akik kutatni szeretnék azt az időszakot.
1990. március 19-én és 20-án románok és magyarok csaptak össze Marosvásárhely utcáin, az összetűzés következtében öt személy vesztette életét, több százan megsebesültek. Az eseményeket az váltotta ki, hogy március 19-én Görgény-völgyi románokat szállítottak autóbuszokkal Marosvásárhelyre, ahol több intézmény épületét megrongálták, egyebek között az RMDSZ székházát is. Ekkor vesztette el az egyik szemét Sütő András romániai magyar író is. A magyar tüntetők másnap nagy számban vonultak a város főterére, ahol a hatóságok nem akadályozták meg az összecsapásokat. A román ügyészség közvetlenül az események után kizárólag magyarokat és magyar cigányokat ítélt börtönbüntetésre.
Címkék
Hozzászólások (2 db)
Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra|
Gergely Nikolett 2010. március 19. 12:20 |
Mindenesetre elgondokodtató, hogy cigányok védték a magyarokat. És, hát közülük is meghaltak a veréseknek köszönhetően. Múlt héten láttam a tévében a filmet, hát, szép volt, mondhatom. Óriás botokkal, husángokkal verték a földön lévő embert. Már önmagában felháborító. Nagyobb visszahangot keltő megemlékezés kellene. |
|---|
|
santhasz 2010. február 22. 14:42 |
"Az eseményeket az váltotta ki, hogy március 19-én Görgény-völgyi románokat szállítottak autóbuszokkal Marosvásárhelyre, ahol több intézmény épületét megrongálták, egyebek között az RMDSZ székházát is" ... a kiváltóók biztos ez volt?? |
|---|



