Maláriába halhatott bele Tutanhamon
2010. február 16. 20:00 MTI, Múlt-kor
Tutanhamon a köztudatban fenséges uralkodóként él, a valóságban azonban a törékeny fiatalember számtalan fejlődési rendellenességben szenvedett - farkastorka volt, dongalába miatt bottal járt, s egyéb betegségek is gyötörték. A történészek szerint azonban e kórságok nem rombolják le az uralkodó nimbuszát.
Korábban
Mindeddig rejtély volt, mi okozta Tutanhamon fáraó korai halálát több mint 3000 évvel ezelőtt, ám a legújabb vizsgálat szerint megvan az ok: maláriával kombinált csontkór vitte a (szikla)sírba. Mi több: hála a géntechnikának, alighanem megfejtették az ifjú uralkodó családi kapcsolatainak titkait is.
Az erről szóló tanulmány legfőbb szerzője nem más, mint maga Záhi Havvász, az egyiptomi régészet vezetője, a kairói Egyiptomi Múzeum egyiptológiai részlegének irányítója. A cikk a Journal of the American Medical Association (JAMA) február 17-i keltezésű számában jelenik meg, de legfontosabb megállapításait már kedden közzétették Kairóban és az amerikai fővárosban.
Tutanhamon alig 19 évesen, utód nélkül halt meg i.e. 1324-ben. Az egyiptológusokat mindmáig foglalkoztatják az egyiptomi 18. dinasztia uralkodóinak örökletes betegségeire vonatkozó feltevések, és számos elmélet született arra vonatkozólag is, mi okozta Tutanhamon halálát alig kilenc évvel trónra lépése után - fejtette ki Záhi Havvász.
A kutatók többféle úton is keresték a titkok nyitját, röntgenfelvételeket készítettek tizenhat különböző múmiáról és DNS-vizsgálatot is végeztek rajtuk - ezek közül 11-ről feltételezték, hogy a hajdani királyi család tagjairól van szó. A 2007 és 2009 között végzett munka célja a vérrokonsági kapcsolatoknak és Tutanhamon öröklött betegségeinek kinyomozása volt. A vizsgálat megállapította, hogy a fáraó apja minden bizonnyal a KV55-ös múmia volt, amely a szakértők szerint Ehnaton, Nofertiti férjének maradványait rejtheti. A két múmia több morfológiai jellegzetessége azonos és ugyanahhoz a vércsoporthoz tartoztak.
A tanulmány szerzői azt is kiderítették, hogy a gyermekfáraó anyja az az óegyiptomi hölgy, akinek múmiája a KV35YL jelzést kapta - a nevét nem ismerik. Ismert ezzel szemben az egyik ókori nagymama, nevezetesen Tije királynő (KV35EL), Ehnaton anyja. "A vizsgálatok eredményei alapján feltételezhető, hogy Tutanhamon halálának legvalószínűbb oka a csontszövetek elégtelen vérellátása volt, alighanem egy csonttörés nyomán. Ennek következtében a csont egy része elpusztult - ráadásul mindez maláriával is párosult" - írta Záhi Havvász az amerikai orvosi szaklapban.
A diagnózist elsősorban a genetikai vizsgálatok tették lehetővé. Ezek számos rendellenességre derítettek fényt Tutanhamon családjában - így például a csontszöveteket romboló Köhler-betegséget is kimutatták. Négy megvizsgált múmia DNS-ében sikerült kimutatni a maláriát okozó Plasmodium falciparum parazitához kapcsolódó három gént - az egyik maláriás múmia Tutanhamoné volt. Ezt a diagnózist igazolta annak a túlvilágra szánt patikának az összeállítása is, amelyet a fáraó sírjában találtak.
Mint kiderült, az ifjú fáraónak, miként apjának, Ehnatonnak, farkastorka volt. Oligodactyliában szenvedett - a jobb lábán a normálisnál kevesebb lábujjal rendelkezett, a bal - miként nagyapjának - dongaláb volt. Ezért és a fájdalmas, csontelhalással járó Köhler-betegség miatt csak botok segítségével volt képes járni. Tutanhamon immunrendszere a számtalan betegség miatt igen legyengült az évek során. A kutatók meggyőződése szerint egy váratlan, valószínűleg esés következtében bekövetkező lábtörés maláriafertőzéssel párosulva végzetessé bizonyult számára: immunrendszere összeomlott.
Kizárta viszont a vizsgálat azt a korábbi feltevést, hogy Tutanhamon családjának bármely tagja a ginekomasztia nevű örökletes betegségben szenvedett volna, amelynek következtében a férfiaknak nőies keble alakul ki, vagy hogy Marfan-szindrómája lett volna, amely az aortát teszi tönkre. A szerzők szerint ez valószínűtlenné teszi, hogy akár Ehnatonnak, akár Tutanhamonnak nőies lett volna a külseje.
Tutanhamon és elődei azzal váltak ismertté, hogy Howard Carter brit régész 1922-ben a királyok völgyében, a mai Luxor közelében felfedezte az ifjú fáraó fantasztikus kincseket rejtő, épségben megmaradt sírkamráját - benne az ifjú fáraó színarany halotti maszkjával. A kutatók szerint az új eredmények nyomán további felfedezések várhatók a fáraók korának családi kapcsolatai, a vérrokonságok és az akkori betegségek tekintetében.
Az egyiptológusok tanulmányát kommentáló vezércikkében Howard Markel, a Michigani Egyetem kutatója az amerikai szaklapban annak a véleményének ad hangot, hogy ez a kutatás etikai kérdéseket is felvet. Így például azt, vajon a történelmi személyiségeknek ugyanolyan joguk van-e magánéletük tiszteletben tartására a haláluk után, mint a közönséges halandóknak.
Sírkamrájának 1922-es felfedezése óta Tutanhamon nagy üzletet jelent. Kincseiből az 1970-es években rendezett tárlat látogatók millióit csábította az amerikai múzeumokba. Igen népszerűnek bizonyult az utóbbi évek Tutanhamon-vádorkiállítása is, amely jelenleg a San Franciscó-i DeYoung Múzeumban vendégeskedik.
Egyiptom gazdasága jelentős mértékben támaszkodik a turizmusra: évente 10 milliárd dolláros (1974 milliárd forintot) bevétel származik az idegenforgalomból. A kairói Egyiptomi Múzeumban látható Tutanhamon-kiállítás az idegenforgalmi szektor egyik fő attrakciója, a másik az ifjú fáraó sírkamrája a Királyok Völgyében. Naponta turisták százai keresik fel a sziklasírt, ahol 2007 óta ki van állítva Tutanhamon múmiája.
A történészek szerint az új ismeretek csak fokozzák a Tutanhamon-mániát, mivel az ifjú fáraót esendő földi halandóként láttatják. "A vizsgálatok sokkal emberibbé, s egyben sokkal elbűvölőbbé teszik Tutanhamon alakját" - vélekedett Howard Markel, a Michigani Egyetem orvostörténésze, aki szerint Tutanhamont leginkább a túlvilági életre szánt javak tették ismertté, s nem az, hogy mily cselekedeteket vitt véghez. Ezért az egészségi állapotának ismerete nem rombolja le a fáraóról kialakult mítoszt.
"Noha történelmi szempontból Tutanhamont nem számít nagy uralkodónak, azzá tette őt képzeletünk. A róla alkotott képet nem változtatják meg az új ismeretek" - hangsúlyozta James Phillips, a Chicagói Field Múzeum kurátora.
Hozzászólások (26 db)
Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra|
Luca 2010. február 23. 15:06 |
Nem tudom minek hidjek egyszer gyilkoságos halálal emliteték most meg jött ez a malária.Homáj fedi az egész halálát. |
|---|
|
martius 2010. február 19. 10:20 |
Kedves Dendera! A KV 55-ös-ben tudtommal Szemenkharé ( az ő története lehetne még egy érdekes ...) feküdt. Ehnatont ( sajnos) már soha nem fogják megtalálni: Ajánlom mindenki szíves figyelmébe Joyce Tyldesley könyveit.A nő precíz, okos, szemlélődő,részletes, egyszóval kitűnő. |
|---|
|
Mary O'Connell 2010. február 19. 09:27 |
Nekem ez az Ehnaton múmiája dolog nagyon sántít! A médiában mindenhol tényként állítják, de olvasmányaim szerint itt csak egy tény van: a KV55 egy ismeretlen múmia. Korábban azt sem tudták biztosan, hogy nő vagy egy gyenge felépítésű férfi-e. Mondták már rá hogy Ehnaton, meg azt is hogy Szemenkharé, de ugye a feliratok és az arckép lekaparása miatt nem lehet tudni semmit, csak annyi bizonyos, hogy Amarna-kori. Nem értem, hogy eddig miért nem tudták Tejét egyértelműen azonosítani, hiszen Tutankhamon sírjában megtalálták a hajtincsét, még 1922-ben, a KV 35 sem most került felfedézsre...és a DNS azonosítás sem az elmúlt 3-4 év vívmána. Tudom, a pénz miatt nem tudták elvégezni ezeket a vizsgálatokat, de azért mégiscsak Egyiptom uralokodó családjáról van szó, akik az egyik legzavarosabb időszakban éltek! Nem láttam az eredeti cikket, de itthon minden megjelenés tényként közi, hogy az márpedig Ehnaton. Még az sem biztos, hogy Ehnaton volt az apa! Azt érdekes módon sehol sem láttam leírva, hogy Teje azonosított múmiája és a KV55 milyen rokoni kapcsolatban áll egymással. Attól, hogy nagy valószínűség szenrint Teje volt KV55 anyja, nem következik egyértelműen, hogy AZ Ehnaton. A feltételezések szerint Tejének volt egy másik fia, is, Szemenkharé. Más feltételezések szerint Szemenkharé és Nefertiti egy és ugyanaz a személy...Szóval nem értem ezt a nevekkel való dobálózást. |
|---|
|
Adamson 2010. február 18. 20:01 |
Az írnok és fáraó szerintem sok botcsinálta egyiptológust teremtett, ahogyan engem is :-D Ha jól tudom III.Amenhotep múmijája megvan, az ő fia volt Ekhnaton. Ezen a vonalon, ha elfogadjuk a DNS tesztek hitelességét, egyértelműen azonosítható. |
|---|
|
Tojgli 2010. február 18. 14:36 |
Géza: a csontok belsejéből ha jól tudom... Tutanhamon vs Tutanhaton.... :D én pl az írnok és fáraóból tudom, kb azzal a könyvvel kaptam rá a pancserszintű ókori egyiptomérdeklődésre (szépszóval) :D |
|---|
|
Csingling 2010. február 18. 14:18 |
Kedves Ági ! Azért temettek harci szekereket mellé mert imádott azon közlekedni pont a donga lábai miatt mert nehezen mozgott.Nagyon szerette azt a közlekedési módot mivel másra nem nagyon volt lehetősége a testi adottságai miatt ,ahol egyedül is el tudott volna boldogulni.Így a szekéren nem látszott annyira tehetetlennek és mivel sokat használta ,ezért is ábrázolták így a festményeken.Egyébként nagyon ügyes hajtó volt.Tudom ,hogy felvetődik a kérdés ,hogy hogyan állhatott meg rajta ,de megvolt a technikája:úgy volt kiképezve,hogy ne kelljen a lábára támaszkodni. Én ezt így tudom,így olvastam , ezt Írták a National Geographic sajnos nem tudom már melyik számában kb.hét vagy nyolc éve talán.=) |
|---|




