Felülvizsgálják a protestánsok 1641-es lemészárlását
2010. március 10. 11:09 BBC News
A brit akadémikusok egy csoportja a legújabb szövegelemzési technikák segítségével felülvizsgálja az írországi protestánsok 1641-es lemészárlásának körülményeit, hogy megtudják: tényleg megöltek-e 12 ezer embert, vagy mindezt csak Cromwell propagandistái miatt tudjuk így?

Korábban
A nyelvészcsoport a megtörténte óta első alkalommal, a legmodernebb számítástechnikai eszközökkel vizsgálja meg az 1641-es felkelés leverésének beszámolóit. A főként Ulsterben lefolytatott tisztogatásnak egyes források szerint 4000, míg mások szerint 12 ezer áldozata volt. Vannak viszont, akik szerint nem halt meg ennyi ember, és ezt a számot csak propagandacélokból nagyították fel.
Mindezt az a négyezer, összesen 20 ezer oldalnyi visszaemlékezés igazolhatja, amelyet a Dublini Trinity College-ban 1741 óta őriznek elzárva, és amit az elmúlt két év során digitalizáltak. A szakemberek ezt a beolvasott szövegtömeget az IBM különleges, „piszkos szöveg” algoritmusával elemzik: ez összeveti az egyes oldalakon szereplő neveket, helyeket vagy épp szavakat, és egységes adatbázisba rendezi mindezt. Emellett az akadémikusok legfőbb szerepe abban rejlik majd, hogy a program segítségével, és a keresztreferenciákkal megállapítják, melyik emlékezés számít hitelesnek, és melyik nem.
A kutatócsoportot az Aberdeeni Egyetem nyelvésze, Dr. Barbara Fennell vezeti, aki a BBC-nek adott interjúban már arról beszélt, hogy egy éven belül szeretnének eredménnyel szolgálni az ügyben. A következő lépés során pedig megpróbálják azonosítani is az áldozatokat, és a mészárlásokat egy térképen is bemutatják majd.
Címkék
Hozzászólások (2 db)
Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra|
csabee.m 2010. március 17. 20:43 |
Szomorú, hogy ezt a tragédiát ma éppen egy olyan országban kérdőjelezik meg, ahol először fordítottak hátat Róma zsarnoki valláshatalmának. Soha nem, szabad elfeledni, hogy ezekben az években indult meg az ellenreformáció, a dominikánusok (egyesek szerint: "Domini canes"- az Úr kutyái, amiben Úr alatt az "Úr Isten a pápa" című zsarnokot értették ) mellett Loyolai Ignác jezsuita rendje is harcba lép, ha nem tudással, akkor tőrrel és méreggel. Szent Bertalan-éj, a magyar protestánsok mintegy 30 évvel későbbi elítéltetése, gályarabbá tétele, mások legyilkolása: EZ az ellenreformáció. Egy 19-20. szd.-i írónő szerint: "Róma csendben nő hatalommá. Tanításai éreztetik befolyásukat a törvényhozó termekben, az egyházakban és az emberi szívekben. Titokban már építi büszke és masszív tornyait, amelyekben korábbi üldözéseit megismétli. Lopva és alig észrevehetően növeli erejét, hogy készenlétben legyen, amikor ütésre emelheti kezét. Előnyhöz akar jutni, és ez már sikerült is neki. Nemsokára látni és érezni fogjuk, mi Róma igazi szándéka. Megvetésnek és üldözésnek teszi ki magát, aki engedelmeskedik Isten Igéjének ...A római egyház ma egy makulátlan arcot mutat a világnak, és mentegeti iszonyú kegyetlenkedéseit. Keresztény köntöst öltött magára, de nem változott meg. A pápaság a letűnt korszakokban vallott elvei mellett ma is kitart. A legsötétebb időkben kigondolt tanításait ma is vallja. ..A pápaság, amelynek a protestánsok ma tisztelettel adóznak, ugyanaz, amely a reformáció idején uralta a világot, amikor Isten emberei életüket kockára téve lerántották a leplet gonoszságáról. Ugyanaz a fennhéjázó büszkeség és önteltség jellemzi, amellyel királyokon és fejedelmeken uralkodott, igényt tartva az Istennek kijáró tekintélyre.Lelkülete nem kevésbé kemény és uralkodó ma sem, mint amikor elfojtotta az emberi szabadságot, és megölte a Magasságos szentjeit ...Politikájához tartozik, hogy olyan jelleget ölt, amellyel legjobban elérheti célját. ...Mivel a protestáns egyházak a világ kegyeit keresik, a hamis szeretet elvakítja szemüket. Azt tartják, hogy helyes minden gonoszságban a jót látni...Ahelyett, hogy őriznék azt a vallást, amelyet egykor a szentek kaptak, úgy tűnik, mintha mentegetőznének, amiért szeretetlenül vélekedtek Rómáról, elnézést kérve fanatizmusukért." ( E.G.White:A nagy küzdelem,516. és 509. old.-k, 2000.Bp.) Elég hosszú, de lényegre törő. Ennyit a kutatások "szerecsenmosdató" hátteréről. -- csabee.m@gmail.com |
|---|
|
Gabos 2010. március 11. 20:32 |
Eddig a győztesek írták a történelmet ezután a számítógépek valószínűség számítás alapján. Végül is szemtanút felkutatni kissé nehézkes volna. |
|---|



