Húsz éve állapodtak meg a szovjet csapatok kivonásáról

MTI

Diplomáciai alkuk

A II. világháború után több más kelet-európai országhoz hasonlóan Magyarországot sem hagyta el a felszabadítóból megszállóvá vált szovjet hadsereg. Az 1956-os forradalom leverését követően Kádár János többször ígéretet tett arra, hogy amennyiben helyreáll a rend, azonnal tárgyalásokat kezdenek a szovjet alakulatok távozásáról, s bár Moszkva részéről is elhangzott ilyen nyilatkozat Hruscsov idején, a megvalósításra a gorbacsovi bel- és külpolitikai nyitásig várni kellett.

Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a szovjet Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke 1988. december 7-én az ENSZ Közgyűlésének 43. ülésszakán jelentette be: Moszkva 1991-ig hat harckocsizó hadosztályt, 5 ezer harckocsit és 50 ezer katonát von ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, egyidejűleg csökkenti a Szovjetunió európai területein lévő haderőket és azok fegyverzetét. Az említett országok mellett 1989 nyarán megkezdődött a Lengyelországban állomásozó szovjet erők fokozatos kivonása is. Magyarországon még a csapatkivonási egyezmény megkötése előtt, 1989. április 25-én elindult haza az első szovjet alakulat, a kiskunhalasi 13. harckocsi gárdaosztály.

A rendszerváltozás előrehaladtával egyre hangsúlyosabb követeléssé vált az "ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok" távozása: ezt hangoztatta minden ellenzéki erő, s a Németh-kormány is ennek elérésén dolgozott. A Bécsben folyó közép-európai haderőcsökkentési tárgyalásokon 1991 januárjában Magyarország kereken felszólította a Szovjetuniót, hogy legkésőbb 1991-ig vonja ki területéről csapatait. A tárgyalások 1990. február 1-jén kezdődtek meg Budapesten, a magyar delegációt Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár, a szovjetet Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes vezette.

A kormány felajánlásával élve a megbeszélések végső szakaszában megfigyelőként részt vett a parlamenti választásokra országos listát állított 12 párt képviseletében Demszky Gábor (SZDSZ), Kósa Lajos (Fidesz) és Raffay Ernő (MDF) is, akik megállapították: a magyar külügy és a Honvéd Vezérkar képviselőiből álló hivatalos küldöttség mindvégig a magyar érdekek képviseletére törekedve tárgyalt. Az ellenzéki pártok egy része ugyanakkor úgy vélte, hogy a kivonulási határidőt jobban le kellett volna rövídíteni, s különösen azt kifogásolták, hogy az elfogadott dokumentum nem jelezte: a szovjet csapatok jogalap nélkül tartózkodtak Magyarországon.

Az 1990. március 10-én Moszkvában aláírt csapatkivonási egyezmény értelmében 1991. június 30-ig kellett kivonni a teljes személyi állományt, beleértve a szovjet állampolgárságú polgári személyeket, valamint a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket. A felek megegyeztek abban, hogy kivonás idején korlátozzák a szovjet csapatok kiképzési-harci tevékenységével kapcsolatos mozgásokat, repüléseket, s a kivonás ütemtervét az egyezmény mellékletében rögzítették.

A moszkvai megállapodás után két nappal, 1990. március 12-én hazaindult a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó szovjet harckocsizó alakulat, amivel hivatalosan is megkezdődött a Magyarországon tartózkodó szovjet Déli Hadseregcsoport katonáinak, polgári alkalmazottainak, fegyvereinek, harci-technikai eszközeinek, anyagainak hazaszállítása. A vasúti szállítási feladatokat a Magyar Honvédség illetékes szervei koordinálták.

A minisztertanács áprilisban fogadta el a kivonási műveletekkel kapcsolatos feladattervet, a különböző tennivalók koordinálásával Annus Antal vezérőrnagyot, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének általános helyettesét bízták meg kormánymeghatalmazotti minőségben. Annus irányításával tárcaközi bizottság alakult abból a célból, hogy az egyes részkérdésekben, de a csapatkivonás egészét tekintve is a legmesszebbmenőkig érvényesítsék a Magyar Köztársaság érdekeit.

1. Diplomáciai alkuk
2. A kivonulás