Lefejezett vikingeket találtak egy brit tömegsírban
2010. március 16. 08:12 BBC News, MTI
Egykori vikingek holttesteire bukkantak a Dorset brit grófságban felfedezett tömegsírban.

Korábban
A - korábban a Múlt-koron is bemutatott kutatásban - több mint ötven holttestből tíz tetem fogazatát vizsgálták meg a kutatók. Arra a következtetésre jutottak, hogy a feltehetőleg i.sz. 910 és 1030 között megölt emberek olyan területen nőttek fel, ahol lényegesen hidegebb volt az időjárás, mint a brit szigeten. Sok jel utal arra is, hogy az angolszászok szabályosan lemészárolták a vikingeket szemtanúk jelenlétében. A kutatás Jane Evans és Carolyn Chenery, az NERC nottinghami kutatólaboratórium munkatársainak vezetésével zajlott.
A tömegsírra 2009 júniusában bukkantak rá az Anglia délnyugati részén lévő Dorset grófságban egy elkerülőút építése közben. David Score, a projekt vezetője elmondta, "eleve nagyon ritka, hogy tömegsírt találunk, de egy ilyen nagyságrendű, az adott korból származó leletcsoport ráadásul egészen rendkívüli és hihetetlen lehetőségeket kínál, hogy még többet tudjunk meg Dorset történelméről".
A tudósok remélik, hogy még többet megtudnak a vikingek életstílusáról, táplálkozásáról, általános egészségéről és tevékenységeiről. Feltételezéseik szerint a tömegsírba került vikingek Skandinávia különböző területeiről származtak.
Hozzászólások (10 db)
Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra|
Lobo Marunga 2010. március 23. 12:41 |
Szép lista, ezek közül melyik fordult elő a 10-11. századi Angliában? |
|---|
|
cartwrigth 2010. március 22. 14:41 |
Mivel a cikkben linkelt előző írás szerint, az ott még csak valószínűleg viking férfiakat, akiket minden sírmelléklet nélkül, puszta csontvázakként találtak, mára már vikingekként mutatják be, ez igazán azt mutatja, milyen fejlett a mostani tudomány. Amikor a csontvázak elemzése maximum, azt mutathatja meg, hogy az illető északi típusú, magas testalkatú, és alaposabb elemzés után, milyen idősen hunyt el, most a fogazata alapján vikingnek mondhatjuk. Kíváncsi lennék, hogy a többi északi népre is működik ez a rendszer és ezeket is meg tudják az okosok különböztetni egymástól : Burgundok, longobárdok, cheruskok, vikingek, varégok, szászok, bajorok, alemannok, svábok, markomannok, jütök, angolok, gepidák, frízek, teutonok, taifálok, asdingok, herulok, peucinok, kvádok, szkírek, szvévek, türingek, hermundurok, frízek, chaukok, chattok, rugiak, svédek, dánok, norvégok stb. |
|---|
|
Lobo Marunga 2010. március 19. 14:36 |
Csak kikerestem, hogy mibe tudnék belekötni, na! :) Amúgy érdekes a felfedezés meg a cikk is. Biztos benne lesz az eset jó szaftosan Mészáros-Gibson új filmjében. |
|---|
|
figyelő 2010. március 19. 10:22 |
Ne azonaszerencsétlen "szemtanúk" beíráson akadjatokmárki. Amúgy széplátványlesz, főleg összerakni egyenként a csontvázakat:D. |
|---|
|
hun 2010. március 19. 09:25 |
... szotyihéjak kupacai körben...? |
|---|
|
Lobo Marunga 2010. március 17. 07:38 |
Azt írja: sok jel utal rá. |
|---|



