[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW

Raktárépülettel bővül az Emlékpont

2010. március 17. 16:06 MTI

Az Emlékpont múzeum uniós támogatással folyó fejlesztésnek részeként új raktárépülettel bővül a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény - közölte Almási István alpolgármester az alföldi városban.


A közel 200 millió forintos fejlesztés részeként a 20. század második felének történelmét bemutató múzeum mellett a 75 négyzetméteres, kétszintes raktáron kívül egy 115 négyzetméteres időszaki kiállítóhely is épült, s bővítik a látogatóbarát szolgáltatások körét is – mondta a politikus a beruházásról tartott sajtótájékoztatón. A közeljövőben elkészül például az az angol és magyar nyelvű audioguide rendszer, amely a gyűjtemény állandó kiállítását mutatja majd be az érdeklődőknek – tette hozzá.

Nagy Imre múzeumigazgató elmondta: az új raktárra azért volt szükség, mert az Emlékpont megnyitásakor még csak virtuális gyűjteménnyel rendelkezett, a dokumentumokat, fényképeket digitalizálták és visszajutatták a tulajdonosoknak. Az elmúlt években azonban egyre több vásárhelyi ajánlott fel olyan tárgyakat, amelyek kapcsolódnak a közelmúlt történelméhez. A Tornyai János Múzeum gyűjteményéből is kerülnek majd a korszakhoz kapcsolódó tárgyak az Emlékpontba.

Az időszaki kiállítóhely első, áprilisban nyíló saját tárlata 1989-1990, a rendszerváltás korának hódmezővásárhelyi eseményeit mutatja be. Ősszel pedig az 1910-ben Hódmezővásárhelyen Elkán László néven született Lucien Hervé fotógráfiáiból nyílik emlékkiállítás - közölte az igazgató.

A sajtóeseményen Mágori Sándor vásárhelyi fényképészmester átadta az Emlékpont munkatársainak azt a több száz felvételből álló sorozatot, amelyet a fotós a rendszerváltozás hónapjai során készített, s amelyek megörökítették az 1989-1990-es politikai változások legfontosabb hódmezővásárhelyi eseményeit.

Címkék
Hozzászólás küldése
   
Név
E-mail cím (nem kötelező)   (Az e-mail címe nem fog megjelenni)
Hozzászólás
írja be ezt a szót a mezőbe

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Ki épített először alagutat a Temze alatt?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!