[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW

Darwin és a kreacionista egyetemisták

2010. március 18. 07:56 MTI

Fiatalok, amerikaiak, orvosi, tudományos vagy tanári pályára készülnek - ugyanakkor szentül hiszik, hogy Isten éppen hat nap alatt teremtette a világot nagyjából hatezer évvel ezelőtt, szó szerint úgy, ahogyan az a Bibliában olvasható.


Mint minden évben, idén is tanulmányi kiránduláson tekintették meg a washingtoni Smithsonian Intézet természettudományi múzeumát a Virginia állambeli Lynchburg Liberty keresztény egyetemének hallgatói. A cél, hogy saját hitüket ütköztessék az általuk "uralkodónak" nevezett darwini evolúciós elmélettel.

Egy apró cickányféle állat, valószínűleg az egyik első, 210 millió éve megjelent emlős, a morganucodon csontvázának modellje előtt a másodéves biológushallgató, Lauren Dunn nem volt túlságosan elragadtatva: "210 millió év? Ez maga az önkényesség. Csak úgy odaírnak egy számot, mert nem tudnak semmit". "Biológiai-genetikai lehetetlenség, hogy ez itt, ez a patkány olyanná fejlődjön, mint mi!" - csatlakozott felháborodva a húszéves Nathan Hubbard orvostanhallgató.

A Liberty az amerikai evangéliumi kereszténység legnagyobb felsőoktatási intézménye 12 ezer hallgatóval. A természettudományi szakokon a tanulók Charles Darwin A fajok eredete című, 1859-ben megjelent alapvető munkáját hasonlítják össze a bibliai Genezissel. "Ahhoz, hogy jó kreacionisták legyünk, egyúttal a lehető legjobban ismernünk kell az evolucionizmust" - fejtette ki Marcus Ross paleontológiaprofesszor, megjegyezve, hogy "Ádám és Éva valós személyek voltak, az első emberi lények".

Az Egyesült Államokban az emberek 80 százaléka vallja, hogy hisz Istenben. Az utóbbi két évben végzett felmérések szerint a lakosság 44-46 százaléka hiszi egyúttal azt is, hogy a teremtő a világot 6-10 ezer évvel ezelőtt jelenlegi állapotában alkotta meg. A 19. századi keresztények körében született kreacionizmus teljességgel elutasítja Darwin elméletét, amely szerint minden élőlény hosszú biológiai változások útján fejlődött és jutott el mai állapotába, a változások hajtóereje pedig a természetes kiválasztódás volt.

Az evolúciót tagadó nézetet osztják többek között a Jehova tanúi egyházának tagjai és az iszlám fundamentalisták, de a mozgalom széles népszerűségre tett szert az amerikai jobboldali keresztények körében is. George W. Bush volt elnök egy évvel ezelőtti kijelentette, hogy úgy véli, az evolúció nem elégséges magyarázat a teremtésre. A kreacionizmus szembehelyezkedik a biológia, a paleontológia, a kozmológia, de még a klímaváltozás és az oktatásjog jelenlegi álláspontjával is.

A Smithsonian múzeumában a hétvégi turistaáradat közepette a kis csoport ellátogatott az evolúciós kiállításra. A zsiráf nyakának hosszúságára adott darwini magyarázat a természetes szelekció, amelyet a tárlókban található kövületek példáznak. "Az evolucionizmus és a kreacionizmus különböző módon magyarázza a bizonyítékokat. A kreacionisták számításba veszik a Bibliát is" - húzta alá Marcus Ross, aki diákjainak azt tanítja, hogy a dinoszauruszok körülbelül 4-5 ezer éve pusztultak ki a vízözön idején. A szénizotópos kormeghatározás szerinte nem megbízható.

Tagadja azt is, hogy egy meteorit adta meg a szauruszoknak a kegyelemdöfést, mivel "ennek egybe kellett esnie Noé bárkájának időszakával". És noha elismeri, hogy hazája minden ország közül a "legjóindulatúbb" az általa vallott nézettel szemben, mégis úgy látja: nem könnyű elfogadtatnia magát kreacionista tudósként, mivel az emberek "még mindig azt gondolják rólunk, hogy nem veszünk tudomást a tényekről".

Címkék

Hozzászólások (29 db)

Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra
Dumdum
2010. szeptember 06. 17:21
Feanor, a vizi novények joval primitivebbek a szárazfoldieknél, ahogy a vizi élolények tobbsége(amelyik nem szárazfoldrol tert vissza) joval promitivebb a szárazfoldieknel (pl.1-2-3-4 kmarás/pritvaros sziv) ézért gondolják azok a buta tobb diplomával rendelkezo emberek, hogy az evolucio valos, ellenben a varázstorténetekkel, az evolucio lepcsoi az anyaméhben is jol kovethetoek, kezdetben minden ugyanugy indul fejlodésnek, a kopoltyukezdemenybeol alkapocs lesz egyik allatfajnal a masiknal kialakul a a kopoltyu, a nyulvanyokbol uszo vagy lap jon létre, az emberi csecsemo szort noveszt majd elhullatja azt, de ha valoban egy tokéletes teremto tokéletes teremtményei vagyunk akor az emlosok himjeinek miert van mellbimboja? miert kozos a nyelo és légcso(ami hozzájarul a fulladasos halahoz) talan nem is vagyunk olyan tokéletesek :P
Feanor
2010. április 28. 20:09
Én is pontosítok: a NÖVÉNYEK ÉLŐLÉNYEK, és rendszerint a SZÁRAZFÖLDÖN élnek (legalábbis nagy többségük - egy tölgyfára például nem nagyon lehet ráfogni, hogy vízi élőlény). Az ÉLET tehát nem a vízben jelenik meg először. Üdv!
Lobo Marunga
2010. április 15. 11:25
Nos valóban nem fogalmaztam elég pontosan, most leírom mire gondoltam:
Az első teremtéstörténetben az élőlények megteremtésének sorrendje hasonló ahhoz, amit az evolúcióelmélet is állít. Először a vízben jelenik meg az élet, és csak utána a szárazföldön. A madarak kissé ugyan kilógnak a sorból. A második teremtéstörténetben pedig a következő olvasható: "Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta,még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje. Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét. Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé." (Ter 2,4b-7)
Na erre gondoltam.
Feanor
2010. április 05. 20:14
Lobo Marunga: "Egyébként a teremtéstörténet szerzője sokmindenben hasonló elveket vallott, mint az evolúcióelmélet, pl. az élet a vízből indul nála is"
Mielőtt leírtad ezt a hülyeséget, felcsaphattál volna egy Bibliát! A 3. napon teremtette Isten a növényeket, az első állatokat (a vízben) pedig az ötödik napon. Szerinted tehát a növények vagy nem élőlények, vagy nem élnek a szárazföldön...
sid
2010. március 29. 15:18
Kedves Lobo! Mivel művészettel foglalkozom, s a vallások is csak a művészet nézőpontjából érdekelnek, így nem tartok igényt arra, hogy álláspontom objektív legyen. Ellenkezőleg:álláspontom abszolút szubjektív, melyet egyéniségem ereje, eredetisége, szuverenitása stb. vagy megerősít, vagy nem. Sikert azért nem remélek, mert amit felfedezni vélek az egyátalán nem illik a gondolkodási kánonokba, divatokba. Azért köszi a jókivánságot!
Lobo Marunga
2010. március 29. 08:49
A szuverén ego zsákutca. Hadd idézzem a hit kérdésében meglehetős dilemmákkal küzdő és állandó útkereső József Attilát: "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat."
Vallásokat megítélni úgy hogy csak a kritikájukat olvastad, pedig nem nevezhető objektív álláspontnak. De ahogy szavaidból kivettem, még közel sem tekinted befejezettnek az elméletedet, vagy mondhatni, az utadat, úgyhogy még egyszer, őszintén: Sok sikert (Csak tudd a sikert felismerni...)
sid
2010. március 27. 13:15
Kedves Lobo!

Örülök, hogy megnézted az elméletet és, hogy elmondtad nekem a véleményedet! Őszintén szólva tényleg nem vagyok belülről képben a keresztény teológia állását illetően, hisz nem vallásos, hanem valláskritikai munkákat olvastam főleg (Nietzsche, Bergyajev, Cioran stb.) Nekem meggyőzőnek tűntek az ő kereszténység-értelmezésük és annak radikális kritikája. A lényegi problémát az egó (szuverén személyiség) keresztényi tagadásában érzem. (Ez a gondolat még az általam igen nagyra becsült spekulatív-misztikusnál, Simone Weilnél is megvan, pedig ő azután autonóm egyéniség volt a javából.) Én egyedül a szuverén egóban "hiszek", szerintem ez a transzcendencia helye is. Amit Csontváryval és Papp Gergellyel kapcsolatban gondolok - azaz az esszenciális-forma esztétikája - az teljesen szemben áll ezen saját nézeteimmel, tehát esztétikám nem szubjektív elképzeléseim illusztrációja. Náluk ugyanis tényleg nincs egó ugyanis, és Isten nem belülről, hanem kívülről van jelen (ők csak az ő öntudatlan munkásai). Tehát én nem saját utamat keresem az istenhitben, csak találtam valamit a művészeti jelenségek között, és megpróbáltam józanul, előítéletek nélkül, viszonylag objektíve leírni a dolgot. Nem lettem hivő, és saját esztétikámtól is távolságot tartok. Talán épp ettől is lehet hiteles a dolog. De ennek megitélését már rád bízom!

Üdv-sid
Lobo Marunga
2010. március 25. 13:29
Hát megnéztem, érdekes a dolog. De hadd idézzek itt egy részletet: "Én viszont nem tudok semmit arról az állítólag alázatosságot (értsd: seggnyalást), vakhitet és feltétlen imádatot követelő zavaros valakiről, aki tiltja a gondolkodást, meg az ösztönöket, és akinek - saját bevallása szerint - az útjai nem is az én utaim." A keresztény istenkép nem ilyen. Sokan akarják ilyennek láttatni, és talán van is olyan, aki ilyennek látja, de nem ilyen. Aki keresztényként rosszanak tartja az ösztönöket és a gondolkodást, az is nagyon el van tévedve, az Isten nem az idézetben vázolt magatartást várja tőlünk, a szentek között sem találsz ilyet. Az elmélet további része pedig engem egy manapság elég ritkán alkalmazott vallásos tevékenységre, a szemlélődésre emlékeztet, ami nagyon is régi (nem csak) keresztény gyakorlat, és nagyjából arról szól, ami a cikkben le van írva: "Tetten érni" az Istent a teremtett világban az esztétika által. Elutasítani mindent, és megkeresni a saját utamat a transzcendencia felé még akár sikeres és helyes út is lehet, de szerintem túl nagy önteltség, és elég sok tévedéshez is vezethet. Szerintem nem éri meg. Azért sok sikert.
sid
2010. március 25. 12:14
Ha tényleg érdekel kutatásom eredménye kattanj rá a Fotopost.hu - ra. "Az esszenciális-forma"-cikk egy tömör összefoglalás erről, "Az esszencia"-cikk pedig mindjárt az elmélet józan kritikája.
Lobo Marunga
2010. március 23. 12:35
A művészet és a transzcendencia összefüggése elég régi gondolat, és nem idegen a kereszténységtől sem. Érdekelne az elméleted.
sid
2010. március 22. 16:42
Nem hülyének akarok nézni 3 milliárd embert - értsd: kemény elmebetegnek, skizofrénnek pl. - csak sajnálom őket hiszékenységük miatt és félek tőlük agresszív fundamentalizmusuk okán.
A gratulációt köszönöm, megdolgoztam érte. (Én a művészetben vélem azonosítani a transzcendencia másik-valóságát, de ezt nem történelmi honlapon kívánom kifejteni, úgy-hogy erről legyen elég ennyi. Szerintem aki gratulált nekem, annak elég is...)
Lobo Marunga
2010. március 22. 07:34
Mister Sid, a hit és transzcendencia szakértője megnyilatkozott... Főhajtást neki!
janikisherceg
2010. március 21. 21:01
sid: azt akartad mondani,hogy aki vallásos az nem normális? MErt ezzel csak kb. 3 milliárd embert nézel hülyének!
sid
2010. március 21. 17:49
A vallásos hit (hiszékenység) szerintem az elmebaj egy minősített formája.Ráadásul köze nincs a valószínüleg valóban létező transzcendencia másik-valóságához.
SexComb
2010. március 21. 11:13
"A természettudományi szakokon a tanulók Charles Darwin A fajok eredete című, 1859-ben megjelent alapvető munkáját hasonlítják össze a bibliai Genezissel. "Ahhoz, hogy jó kreacionisták legyünk, egyúttal a lehető legjobban ismernünk kell az evolucionizmust" - fejtette ki Marcus Ross paleontológiaprofesszor, megjegyezve, hogy "Ádám és Éva valós személyek voltak, az első emberi lények"."

Ez elmond mindent. A kreacionisták a biológia utolsó százötven évét egyszerűen nem hajlandóak figyelembe venni, nem értik meg, hogy A fajok eredete nem szent szöveg, nem evangélium, hanem egy elmélet első írásba foglalása és kész. Ha az evolúció elméletét akarják megismerni célszerű lenne a ma szakirodalmát olvasgatni, mert bár igaz, hogy Darwin nagy ember volt, de azért az ő ideje óta is felfedeztek ezt-azt a biológusok.



Cassandra
2010. március 20. 23:03

Itt mindenki keveri a szezont a fazonnal, a tényeket a babonákkal.
skarabeus
2010. március 19. 19:38
Kedves Noe ! Azért mert ,egy könyvgyüjtemény az első könyvében Isteni teremtésről szól ,az nem bizonyíték semmire ! Főleg nem arra ,hogy 6000 éve teremtődött ez a sárgolyó ! Bizonyíthatóan ekkor már fejlett városállamok élték mindennapjaikat ! A C14-es kormeghatározó módszer pedig igenis alkalmas a feladat betöltésére ! Az igazság valahol a kettő egyvelege lehet ,talán ,nembiztos,szerintem !
Lobo Marunga
2010. március 19. 11:34
Küldök én is egy linket az előbb említett konferenciáról:
[link]
Továbbá elgondolkodtatónak íme a Fajok eredete utolsó mondata: "Felemelő elképzelés ez, amely szerint a Teremtő az életet a maga különféle erőivel együtt eredetileg csupán néhány, vagy csak egyetlen formába lehelte bele, és mialatt bolygónk a gravitáció megmásíthatatlan törvényét követve keringett körbe-körbe, ebből az egyszerű kezdetből kiindulva végtelenül sokféle, csodálatos és gyönyörű forma bontakozott ki – és teszi ma is." Darwin soha nem volt Egyház vagy vallásellenes, ezt később akasztották rá.
Lobo Marunga
2010. március 19. 11:19
Köszönet a helyesírási javításért!
Lobo Marunga
2010. március 19. 11:17
Köszi Janikisherceg, végre valaki, aki nem elefánt a porcelánboltban! El vagytok tévedve gyerekek. A Katolikus Egyház ma már (és elég régóta) nem tagadja az evolúciót, hanem lehetséges elméletként tartja számon, a kreacionizmust viszont határozottan elutasítja. A közelmúltban a témában rendezett vatikáni konferenciára a kreacionistákat meg sem hívták. A Bibliát pedig nem tekintjük természettudományos forrásnak, a teremtéstörténet lényege, hogy a világot Isten teremtette. Hogy hogyan, az már más kérdés, ezt nem a Biblia alapján akarjuk megmagyarázni. Egyébként a teremtéstörténet szerzője sokmindenben hasonló elveket vallott, mint az evolúcióelmélet, pl. az élet a vízből indul nála is, és megfigyelhető egy fejlődési sorrend a növényektől az emberig. Nyilván a maga szintjén.
A neten is fellelhető egy csomó ilyen témájú cikk, keresgéljetek!
noe
2010. március 19. 09:05
Világos ez gyerekek ...
A szén ,oxigén , hidrogén stb... atomk elkezdtek rázódni , keveredni és százezer milliárd év után létrejött az INTELLIGENCIA ( ahogy ezt az evolucionisták hiszik :)
skarabeus
2010. március 18. 19:57
Mi jöhet még ezután ? Tényleg igaz ,hogy nagy az Isten állatkertje ! Én még hozzátenném ,hogy sok él ezekszerint az USA-ban!
janikisherceg
2010. március 18. 19:41
"Hú, micsoda középkori sötétség !" Kár, hogy a katolikus egyház elismeri az evolúció elméletet, mint Isten beavatkozását. A kreacionisták jelentős része evangélista, ami egy protestáns irányzat és főleg az USAban van komoly befolyása. Nem nagyon törődnek azzal, hogy szétválasszák az államot az egyháztól (fejlett nyugat, ugye!) és nyíltan támogatják a republikánusokat! Ha lehet ne mondjunk véleményt arról, amit nem ismerünk!!

u.i.: Nézzétek meg a Jesus camp c. filmet, az részben erről szól

http://www.jesuscampthemovie.com/
Peti
2010. március 18. 11:08
Azért a XXI.században már illene elválasztani a tudományt a vallástól.
efi
2010. március 18. 11:07
Hú, micsoda középkori sötétség !
Maat
2010. március 18. 10:35
"George W. Bush volt elnök egy évvel ezelőtti kijelentette, hogy úgy véli, az evolúció nem elégséges magyarázat a teremtésre. "

Na, ez mond el mindent az amerikai atlag IQ-rol:D
hurvinek
2010. március 18. 09:40
"kreacionista tudós"? :-) ez olyan, mint az evolucionista bíboros?

remélem, az "armageddoni csata" során az összes vallás fundamentalistái jól kibabrálnak egymással, és csak a gondolkodó épeszűek maradnak a világon. ekkor jön majd el az "isten országa".

amúgy közeledik a "végítélet napja", most hallottam a tévében (és akkor biztosan igaz!), hogy Ausztráliában kiadták az első olyan személyi okmányt, mely tanúsítja, hogy tulajdonosa "semleges nemű".

szóval fenjétek meg a kardjaitokat "Jézus nevében"! közelegnek a "Gonosz seregei"!

4g63
2010. március 18. 08:25
Ez mekkora már : "Marcus Ross, aki diákjainak azt tanítja, hogy a dinoszauruszok körülbelül 4-5 ezer éve pusztultak ki a vízözön idején" Emberek, hogy tarthatnak ebben az évszázadban még itt? Legalább jót mosolyog rajtuk az ember.
Lobo Marunga
2010. március 18. 08:00
Felhívom a cikkíró figyelmét, hogy amennyiben a keresztények által felsőbbrendűként tisztelt lényről van szó, az "isten" szó tulajdonnévnek tekintendő, és mint ilyet nagy kezdőbetűvel kell írni: Isten. Ez nem hitkérdés, hanem helyesírási, hittől függetlenül nagy kezdőbetűvel írjuk pl. a görög vagy római istenek nevét is.
További hozzászólások megjelenítése
Hozzászólás küldése
   
Név
E-mail cím (nem kötelező)   (Az e-mail címe nem fog megjelenni)
Hozzászólás
írja be ezt a szót a mezőbe

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Ki épített először alagutat a Temze alatt?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!