Koncepciós ítélet alapján végezték ki Hunyadi Lászlót

Koporsóját öccse, az ifjú Mátyás király 1458-ban átvitette a gyulafehérvári székesegyházba, ahol apja mellett találta meg végső sírhelyét. Ezt követően sorsa nem volt hangsúlyos eleme az országos politikai emlékezetnek több évszázadon keresztül.

Hunyadi László történetét a 19. század „fedezte fel”. Személye alkalmas volt arra, hogy a nemzet sorsára emlékeztessen, így Hunyadi László alakja a korszak egyik sokszor megformált tragikus hőstípusává vált, többek között Erkel Ferenc 1844. évi operájában, vagy Madarász Viktor 1859. évi drámai festményében. Benczúr Gyula 1866-ban festett Hunyadi-képének forrása valószínűleg gr. Teleki József A Hunyadiak kora Magyarországon című (1852–55) történeti monográfiája volt. Festménye szinte illusztrálja a történész monográfiájában leírtakat.

A politikai indíttatású gyilkosság fogalma nem volt ismeretlen a 15. század előtt sem Magyarországon. Aba Sámuel mintegy 50 ellene szervezkedni akaró főurat végeztetett ki 1044-ben, Zsigmond király pedig két ellene lázadó Lackfi főurat gyilkoltatott meg 1397-ben mindenféle bírósági eljárás nélkül. Anjou I. Károly már gondoskodott arról, hogy a királyi család életére törő és a helyszínen lekaszabolt Zách Felíciánt és rokonságát gondos tárgyalás ítélje el utólag hivatalosan is.

A magyar történelem „koncepciós” perei közül mégis az egyik legkiemelkedőbb a forrásokban „Vajdafi” Lászlóként is szereplő Hunyadi Lászlóé. Jelentőségét nem elsősorban az idősebb Hunyadi fiú személye adja meg, hanem az elítéléséhez, kivégzéséhez vezető körülmények, az esemény közvetlen előzményei és hatása.

Apja, Hunyadi János 1456. augusztus 11-én Zimonyban, a katonai táborban kitört pestisjárvány miatt bekövetkezett váratlan halála után új helyzet adódott a magyarországi politikában. A Zsigmond király 1409. évi adománya óta Hunyadvár falut birtokló, ott rezidenciát kiépítő és onnan elnevezett család, híveik, de maga Hunyadi László is természetesnek tekintette, hogy az idősebb fiú lép apja örökébe és családfőként kapja meg mindazokat a birtokokat és tisztségeket, amiket a nagy törökverő magáénak tudott. Hunyadi János halálakor gyakorlatilag az ország első számú vezetője volt, elsősorban nem az országos főkapitányi tisztsége miatt, hanem mert ő kezelte a királyi jövedelmeket és kezében voltak a királyi várak is. V. László király, a főpapok és a bárók többsége azonban úgy gondolta, hogy az ország szempontjából kifejezetten káros volna, ha Hunyadi László apjának évek óta vitatott erőszakos belpolitikáját folytatná. Ráadásul hadvezéri és törökverő képességeiről nem tett tanúbizonyságot.

A király szeptemberben Cillei Ulrikot nevezte ki országos főkapitánnyá, majd nemzetközi keresztes sereg élén a délvidékre jött, hogy átvegye az elhunyt főkapitány, Hunyadi János igazgatása alá tartozó királyi várakat és megtekintse a gazdálkodásról szóló elszámolást is. A királyi sereg Futakon vert tábort, ide rendelte a tanácskozás megtartását. Vajdafi László kisebb hadsereggel jelent meg és vállalta, hogy lemond a királyi jövedelmekről, Nándorfehérvárról és a többi királyi várról, ha cserében nem kell elszámolnia. A király október 8-án érkezett meg seregével Nándorfehérvárra, hogy azt átvegye, de a Hunyadiak csak a királyt és főurakból álló kíséretét engedték be a várba, katonaságát nem, ami komoly csorbát ejtett a királyi tekintélyen.

Másnap reggel Hunyadi László párthíveivel Cillei szobájába ment, hogy tárgyaljon vele, a szomszédos szobába pedig katonákat rendelt. Cillei a királlyal épp misén volt, és a sürgős üzenetek ellenére csak a szertartás végén ment vissza a szobájába a várakozókhoz. A beszélgetés hamar kölcsönös vádaskodásba fordult, Cillei kardot rántott és megsebesítette Hunyadi Lászlót. Ekkor Hunyadi és emberei lemészárolták a stájer grófot, fejét levágták, hogy majd elküldik a szultánnak, de végül visszahelyezték a test mellé. A tetemet öt napig hagyták vérében temetetlenül. Minden jel arra mutat, hogy a Cillei-gyilkosság nem hirtelen felindulásból elkövetett véletlen cselekedet volt, hanem gondosan előkészített terv szerint történt. A merénylet után a király a Hunyadi-párt hatalmába került, öt napig nem hagyhatta el a várat, majd Temesvárra ment Hunyadi László kíséretében, ahol Szilágyi Erzsébet és Mátyás is tartózkodott. Itt a királytól írásos esküt kényszerítettek ki, hogy a Hunyadi-pártnak nem lesz bántódása. László a királyi várakat nem adta ki, sőt megszerezte Temes és Trencsén megye ispánságát is, ahol e várak nagy része volt.

Hunyadi Lászlóval ezután még azok is szakítottak, akik Hunyadi Jánosnak fő támogatói, harcostársai voltak, így Újlaki Miklós is, aki fegyveres csapataival segített a király temesvári szabadulásában. A király és a Hunyadiak ellenségei néhány hónap múlva bosszút álltak. 1457 márciusában törökellenes hadjárat címén tanácskozásra kérték a főurakat, köztük Hunyadi Lászlót is, aki öccsét is Budára hívta. Március 14-én párthíveikkel — Vitéz János váradi püspök, Rozgonyi Sebestyén, Kanizsai László és mások — együtt letartóztatták őket. Minden bizonnyal Garai László nádor vezette azt az országnagyokból alakult alkalmi ítélőszéket, amely Hunyadi Lászlót - mert a király életére tört - felségsértés vádjával halálra ítélte. A halálos ítéletet rövid eljárás során, tanúmeghallgatások nélkül szóban hozhatták meg, és két nap múlva már végre is hajtották. A kivégzés utáni napokban és hatásának ismeretében döbbenhetett rá az udvari csoport, hogy a gyorsan meghozott és végrehajtott ítélet következményekkel járhat.

Így keletkezett 1457. március 21-i keltezéssel az az utólagos királyi oltalomlevél - a király saját kezű aláírásával -, amely nem szabályos ítéletlevél, hanem az ítéletet meghozók számára nyújtott védelmet. Valószínűleg mindkét Hunyadi fiút főbenjáró ítélettel sújtották, azt a 14 esztendős Mátyáson azonban nem hajtották végre, hanem a királlyal előbb Bécsbe, majd Prágába kellett mennie fogolyként. A később trónra jutott fiatal Hunyadi Mátyás több lépése is mutatja, milyen gyorsan tudta a megbocsátást gyakorolni, amivel nagymértékben növelte tekintélyét, de szinte feledte bátyja sorsát. Az új király nem állt bosszút László haláláért. Az egykori ítélkezők közül azt, aki később átállt az ő pártjára, teljesen kegyelmébe fogadta. Üldözés nélkül várta meg a gyilkosok természetes halálát, minden bizonnyal annak tudatában, hogy királyi trónját bátyja halála nélkül nem nyerhette volna el 1458. január 24-én.