Magas áron keltek el Napóleon feleségének levelei
2010. március 29. 15:42 MTI
Magas áron keltek el Jozefina francia császárnénak, Bonaparte Napóleon első feleségének levelei; azért a darabért, amelyben a nő férje lemondásáról ír, közel 87 ezer eurót fizettek.

Korábban
A szombati árverésre a Párizs közeli Fontainebleau-ben került sor. A kalapács alá került ötven levél közül az keltette a legnagyobb érdeklődést, amelyben Jozefina azt írta: "mindennek vége, lemond". Az akkor már elvált Jozefina 1814-ben e szavakkal tudatta fiával, Eugene de Beauharnais-vel, hogy Bonaparte lemond címéről. A történelmi iratért 86.745 eurót (közel 23 millió forint) fizettek.
"Ez nagy diadal, és megerősítése annak, hogy a világ minden táján érdeklődnek Jozefina iránt" - mondta az árverést bonyolító Jean-Pierre Osenat. Érdeklődők telefonon licitáltak az Egyesült Államokból, Angliából, Németországból, Svájcból és Oroszországból is.
A levelek mellett összesen mintegy négyszáz, a francia forradalom és a császárság idejéből származó dokumentumra tehettek ajánlatot az érdeklődők. Az összbevétel a várt kétszerese, 700 ezer euró (185,5 millió forint) volt.
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten tegnap
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét tegnap
- 10 tény a görög-perzsa háborúról tegnap
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét tegnap
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler tegnap
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére 2013.05.23.
- Megújul a szászvári várkastély 2013.05.23.
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció 2013.05.23.







