2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fotóalbummal tisztelegnek a lengyel menekültek előtt

2010. április 22. 15:39 MTI

A Budapesti Történeti Múzeumban bemutatták a lengyel Rytm kiadó gondozásában megjelent, Emlékezés-Pamiec - lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946 című, kétnyelvű (lengyel-magyar) albumot, amely tiszteletadás azoknak a magyaroknak, akik 1939-ben mintegy 120 ezer lengyel menekült előtt nemcsak hazájuk határait, de "szívüket és otthonukat" is megnyitották.

A Lengyel Köztársaság Nagykövetsége, a Lengyel Intézet és a Budapesti Történeti Múzeum által szervezett rendezvényen megjelent a szerzőpáros, Grzegorz Lubczyk volt budapesti lengyel nagykövet és felesége, Krystyna, valamint a grafikai-tipográfiai munkát végző Krzysztof Ducki, illetve a két fordító, Szenyán Erzsébet és Józsa Péter. A moderátor Cséby Géza író, műfordító volt, maga is egykori lengyel menekült fia. A promóció a tavaly kezdődött Lengyel szeptember rendezvénysorozat záróakkordja volt, amelynek során a lengyel menekültek befogadásának 70. évfordulójáról emlékeztek meg.

Az albumban mintegy 500 korabeli fénykép kapott helyet - javarészüket először publikálták -, továbbá számos dokumentum, rajz, karikatúra. Törzsanyagát a lengyel menekültek patrónusa, id. Antall József hagyatéka képezi, amelyet leánya, Edith bocsátott a szerzők rendelkezésére. A szerzőpáros ezenkívül további hagyatékokat kutatott fel, 26 személytől - még élő egykori menekültektől vagy leszármazottaiktól - kapott fotókat, dokumentumokat. Mint elmondták, a könyv lengyelországi kiadása óta folyamatosan jelentkeznek újabb és újabb érintettek, már 100 fotó és több tucat dokumentum gyűlt össze, így minden jel szerint lesz egy további kötet is. Terveznek angol nyelvű kiadást is.

Az anyagot tematikus fejezetekbe rendezték, amelyek időrendben követik a menekülés stációit a hazatérésig. Történeti bevezetők igazítják el az olvasót az egyes fejezetek kezdetén.

A bemutató alkalmából Michal Andrukonis, a lengyel nagykövetség ideiglenes ügyvivője tartott köszöntőt, amelyet Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter bevezető szavai kísértek. Szót kaptak a menekülteket támogató magyar családok utódai, valamint a könyvet Magyarországon forgalmazó Széphalom Könyvműhely igazgatója, Mezey Katalin. Az album a budapesti könyvfesztiválon is kapható lesz.

Mint elhangzott, az Emlékezés című kötet bemutatója egyben tisztelgés az április 10-én légi baleset áldozatává vált lengyel államfő, Lech Kaczynski előtt, aki három nappal tragikus halálát megelőzően személyes hangú levélben tiszteletbeli védnökséget vállalt a budapesti bemutató felett. A másik védnök Sólyom László köztársasági elnök volt, akinek üzenetét külpolitikai tanácsadója, Gulyás András tolmácsolta a megjelenteknek.

Az előszó szerzője, Janusz Krupski, a könyv egyik fő szponzora, a Veteránok és Meghurcoltak Ügyeivel Foglalkozó Hivatal vezetője szintén a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Előszavát azzal zárta: "Köszönjük. Lengyelország nem felejt."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár