A római kor ékszerei

A divat az ókorban is rányomta bélyegét az ékszerekre, az ízlésvilág változása egyes technikákat előtérbe tolt, mások egy időre kissé háttérbe szorultak.

„Női ékszer az, amivel a nők ékesítik magukat, mint a fülönfüggők, karkötők, karperecek, gyűrűk – a pecsétgyűrű kivételével -, és mindaz, ami nem szolgál más célra, csak a test ékesítésére. Ezek sorába tartozna még az arany, a gyöngyök és a drágakövek, mert önmagukban véve semmi más hasznuk nincs….” – foglalja szavakba az ékszer fogalmát a római jogi munkákból készült gyűjtemény, a Digesta, (Maróti Egon fordításában). A hosszadalmas szépségápolást, öltözködést, frizurakészítést az antik szerzők által oly gyakran ostorozott „cicoma”, a „más célt nem szolgáló”, haszontalan ékítmények felöltése tette teljessé.

Az aquincumi ékszerek között az itt élt mesterekre jellemző, párhuzam nélküli példányok is akadnak.

Az előbbi megfogalmazásban azonban némi férfiúi el- vagy még inkább lenézést érzünk a női hiúság, a feleslegesnek ítélt költséges darabok iránt. Pedig ékszert nem csak a nők viseltek! Igaz, ha ez nem gyakorlati célt szolgált, ugyanolyan elbírálásban részesült, mint a nők cicomája. A „valódi” ékszereknek többnyire nem is volt más funkciójuk, mint a díszítés, az öltözék kiegészítése, a tekintetek vonzása, nemegyszer a gazdagság fitogtatása. Fülbevaló, nyaklánc, karperec nélkül is viselhetők voltak a római hölgyek ruhái, velük azonban még szebbnek, vonzóbbnak érezhették magukat. Egyes - anyaga, formája, kidolgozása miatt - ékszerként is viselhető öltözék-kiegészítők azonban többek voltak egyszerű dísznél: konkrét gyakorlati funkcióval is bírtak.