Kártérítést követel a Dakar-rali miatt Chile
2010. május 13. 12:36 MTI
Több mint félmillió dolláros kártérítést kér a januári Dakar-rali résztvevői által a régészeti és történelmi helyszíneken okozott károk miatt az illetékes chilei kormányhivatal.

AFP
Korábban
Az El Mercurio című helyi napilap jelentése szerint a hivatal mintegy 570 ezer dollárt (123 millió forint) vár a chilei Nemzeti Sportintézettől, amely az autóverseny egyik házigazdája volt.
A Nemzeti Műemlékek Tanácsa tájékoztatásul közölte, hogy a versenyzők a rali útvonalán található 111 védett helyszínből 56-ot megrongáltak, ebből 13 - főként a Quillaga régióban fekvő - helyszínen pedig súlyos károkat szenvedtek a régészeti emlékek. Négy olyan régészeti lelőhelyet is több mint ötven százalékos károsodás ért, amely a spanyol hódítás előtti, bennszülöttek által készített kőeszközöket őrzött. A tanács szóvivője elmondta, hogy tavaly is kaptak kompenzációt a rali okozta károkért, azt azonban nem árulta el, hogy mennyit.
A Buenos Airesből induló és Chilén át ismét oda érkező 2010-es Dakaron több mint 270 jármű vett részt. Jövőre ismét Argentína és Chile lesz a verseny házigazdája.
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten tegnap
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét tegnap
- 10 tény a görög-perzsa háborúról tegnap
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét tegnap
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler tegnap
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére 2013.05.23.
- Megújul a szászvári várkastély 2013.05.23.
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció 2013.05.23.







