Tömegsírt találtak a sztálini terror áldozataival

2010. június 9. 13:44 MTI

Vlagyivosztok elővárosában tömegsírt találtak május végén: mostanra befejeződött a feltárás, 495 ember földi maradványait emelték ki, s a szakértők szerint megerősítést nyert a feltételezés, hogy a 30-as években a sztálini repressziók áldozatait temették a sírba.


Az eltemetettek koponyáin szinte kivétel nélkül golyó ütötte nyomokat találtak, legtöbbjüknél a tarkó környékén, néhánynál a halántékon, vagyis agyonlőtték őket. A maradványokat a törvényszéki orvostani intézetbe viszik, ahol megállapítják majd az áldozatok halálának pontos idejét és vélhető okát. A vizsgálatok menetének függvényében jelölik majd ki az újratemetés időpontját.

Büntetőeljárásokat az elévülés miatt akkor sem indítanak, ha a törvényszéki orvosszakértők bebizonyítják, hogy az áldozatokat a sztálini repressziók idején, az 1937-39 közötti időszakban végezték ki.

A tömegsírra egy útépítés során bukkantak tavaly decemberben, s a feltárást 2010. május végén kezdték meg önkéntesek segítségével, akik egy 200x150 méteres területen, mintegy 2,5 méter mélységig kutattak. A maradványok körül talált használati tárgyakból mindjárt arra következtettek, hogy a tömegsírt a harmincas években alakították ki.

Találtak egyébként mintegy száz rozsdás japán puskát, több gránátvetőt és több féle lőszert is, amelyek szintén néhány évtizeddel ezelőtt voltak használatosak.
 

Miénk a Vár
Címkék

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Hol született Erkel Ferenc?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!