Felújították a gyönki német tájházat
2010. július 8. 16:32 MTI
Felújították a gyönki német nemzetiségi tájházat, ahol júliustól ismét látható a tolnai Hegyhát "kék", azaz protestáns németségének hagyományos viseletét, használati tárgyait bemutató Lackner-gyűjtemény.
Korábban
Az 1983-ban megnyílt tájházat Leader-támogatással, mintegy nyolcmillió forintból újították fel - mondta el Szegletes János, az intézmény vezetője. Hozzátette: később kulturális programokkal szeretnék élővé tenni a házat.
Az 1850 körül épült sváb parasztházba néhai Lackner Aladár evangélikus esperes (1932-2000) hagyatékát állították ki, amelynek mintegy ezer darabját az 1970-es években gyűjtötte össze Gyönk és a környező falvak németajkú lakosságától. Az épület három helyiségében a hesseni eredetű svábság hétköznapi és ünnepi viseletét, hímzéseit, bútorait, használati tárgyait mutatják be, egy régi istállóépületben pedig a kenderfeldolgozás eszközei láthatók.
A gyűjtő lánya, Lackner Mónika néprajzkutató elmondta: elsősorban a múlt század elejének emlékeit vonultatja fel a gyűjtemény, amelynek legrégebbi darabja egy 1830-as években készült, festett ruhásszekrény. A kiállítás jellegzetessége a kék szín - ennek kapcsán a kutató utalt arra, hogy a 19. században megkülönböztették a "fekete" és a "kék" svábokat, a katolikus, illetve az evangélikus, református vallásúak ruházata alapján. A gyönki tájház bútorain, viseletein, és magán az épületen is a kék dominál.
A gyűjtemény igazi értéke, hogy ma már nem fellelhető darabokat mutat be - fogalmazott Lackner Mónika.
- Száz éve nyílt meg az újjáépített budapesti Állatkert tegnap
- Ügynökök: bűnös vagy áldozat? 2012.05.18.
- 15 kilogramm arany miatt foghatták el Wallenberget 2012.05.18.
- Szobrot kap az idősebb Bush Magyarországon 2012.05.18.
- Megnyitják Beckó felújított várát 2012.05.18.
- A szarkofágbitorló múmia 2012.05.18.
- Szent László-szobrot kap Győr 2012.05.18.
- Titkosszolgálatok az egyházak ellen 2012.05.18.



