[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW

Turisták próbálták megfejteni a neolitikus kor egyik rejtélyét

2010. július 26. 12:41

Egy harminc főből álló turistacsoport a franciaországi Bretagne-ban egy 4,2 tonna súlyú követ kötelek segítségével emelt fel: az önkéntesek célja az volt, hogy közelebb kerüljenek a megalit kultúra titokzatos történelmének nyitjához.


„Ez kísérleti régészet” – magyarázta Cyril Chaigneau építész, aki a Morbihan-öbölben található Petit Mont és Gavrinis megalitikus vidékén zajló programot vezette. „Azt próbáltuk megfejteni, hogy az újkőkori emberek hogyan tudták ezeket a hatalmas köveket tíz kilométer messzire eljuttatni” – tette hozzá.

Ma senki sem tudja, hogy a letelepedett törzsek a menhireket hogyan és miért állították fel az atlanti parton 7000 évvel ezelőtt. Chaigneau „nyomozása” egy tizenhét tonnás dolmen egy darabjára fókuszált, amely a Gavrinis szigetén állt, és egy i.e.3600-ban épült sírhely mennyezetét alkotta. Korábbi régészeti kutatások azt mutatták, hogy a kő egy másik, öt kilométerrel távolabb levő építmény részét képezte, amely ezer évvel korábban épült, huszonöt méter magas, három méter széles és háromszáz tonna súlyú volt.

„A célunk az volt, hogy rekonstruáljuk a kő szárazföldi és tengeri (vagy folyami) útját, amellyel az emberek közelebbi képet kaphatnak a prehistorikus korról, az átlagembert pedig bevonjuk a tudományos kutatásba” – mondta Yves Belfenfant, a két történelmi emlékhely igazgatója. Franciaországban először Bougonban, 1979-ben indítottak a mostanihoz hasonló programot, ahol százötven önkéntes egy harminckét tonnás követ emelt meg.

Címkék
Galériák

Hozzászólások (6 db)

Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra
Atti
2010. július 27. 15:35
Azért, mert még nem bizonyosodott be, hogy piramisok. Csupán néhány lelkes paratudós teóriái vannak az asztalon. Geológiai vizsgálat nem történt. Azaz nincs megállapítva hogy piramis alakú hegy, vagy esetleg egy mesterségesen "legyalult" oldalú hegy, vagy teljesen mesterséges építmény(ek)ról van-e szó.
Azonban az eddigi megfigyelések arra utalnak, hogy teljes egészében nem valószínű hogy mesterséges építmény, pl áne nem piramis.
Egyáltalán nincs agyonhallgatva. Tele vele az internet. A tudomány világa megtorpant, mivel ellepték a paratudósok, áltudósok, misztikusok, örült elméletek, fantazmagóriák. Természetesen vannak ott barlangok, föld alatti járatok, romok, és rovásírás is. Azonban nincs bizonyítva hogy bármely archeológiai fosszília kapcsolatba hozható lenne a piramisnak vélt heggyel azaz annak építésével, építőivel, már ha voltak. Az, hogy egy háromszög oldalú hegy közelében, vagy rajta, az évezredek során letelepedtek népek, az alatta-benne levő barlangokat, farigcsálták, rajzolgattak-írogattak a falára, vagy éppen várakat, házakat építettek rá, abban meg semmi fura nincs. Európában tízezrével találhatók hasonló lelőhelyek. Hegy és település és régi írás. Na és? Magyar törzsek is eljuthattak oda, nincs messze; élhettek ott, és írogathattak is. Fel van az egész fújva. Akkor lenne érdekes, ha bebizonyítanánk, hogy ott piramis van és a közelében, vagy alatta található barlangokban OLYAN ÍRÁSOK TALÁLHATÓK, MELYEK BIZONYOSAN AZ ÉPÍTÉS IDEJÉBEN KÉSZÜLTEK, BIZONYOSAN AZ ÉPÍTŐK ALKOTTÁK, és mondjuk 10 ezer éves. Ekkor már kiabálhatunk, hogy hoppá, piramis, és hoppá magyar vonatkozás van. De ettől fényévekre vagyunk egyelőre... és csak a tudománynak ártó buta emberek, áltudósok, kontárok és pszichopaták hisztériáznak....
Ilyenkor a tudomány hezitál kicsit (vagy nagyon), mivel le lett járatva a téma és minden tudós félti a presztizsét, karrierjét.
Legelőbb szerintem geológusoknak kéne rászánni magukat, hogy megállapítsák kétséget kizáróan, hogy természetes hegyek vannak-e ott vagy sem. Aztán lehetne tovább lépni...
magura
2010. július 26. 17:46
Azok nem piramisok, viszont geológiailag roppant érdekes hely. A benne lévő alagutak például olyan földalatti vízerek, amelyek a hegyek felemelkedésekor kerültek magasba. Kevés olyan hely van a világon, ahol egy földalatti vízérben lehet sétálgatni, nem beszélve annak jelentőségéről, hogy fel lehet tárni, meg lehet figyelni egy vízér felépítését, szerkezetét. Ami ott még figyelmet érdemel, az az üledékes kőzet keletkezésének rekonstruálhatósága, a rétegek, a fölldtörténeti korszakok és folyamatok nyomon követhetősége. Annak, akit érdekel a geológia. Akit nem, az láthat római, és illír maradványokat. Na meg írott köveket a vízérben. Mese habbal az a sok hülyeség, amit terjesztenek róla. A jelek a köveken írástörténetileg roppant érdekesek, de nem székely írás, több kor, és kultúra hagyta ott a nyomát.
MégTöbbRégész
2010. július 26. 17:16
Vagy mert nem a megfelelő emberek találták meg. Ezt elég könnyű megérteni pl. Zachi Hawas prof. dr. isten miegyébb (egyébként kiváló archeológus) interjúit meghallgatva.
Szerintem nem biztos, hogy piramis, de attól még lehet, hogy emberkéz alkotta építmény is van a hegy alatt. Ki tudja.
régész
2010. július 26. 16:29
talán, mert nem léteznek!
MégTöbbPiramis
2010. július 26. 16:29
Kicsi azért mert azok elsősorban a megtalálójuk szerint piramisok, mindenki más szerint nem azok. És nem kell 4 mondatjel, hogy megértsük, mennyire nehezményezed, hogy nincs semmi róluk.
KICSI0
2010. július 26. 12:56

Miért nem hallunk semmit a boszniai piramisokról, Visokonál!!! Miért van ez agyonhallgatva???? Nagyobbak mint az egyiptomiak, és még csak meg sem említik sehol??? MIIIért??????
További hozzászólások megjelenítése
Hozzászólás küldése
   
Név
E-mail cím (nem kötelező)   (Az e-mail címe nem fog megjelenni)
Hozzászólás
írja be ezt a szót a mezőbe

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Ki épített először alagutat a Temze alatt?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!