Megújulnak kaukázusi Albánia ősi templomai

Seki temploma

Kaukázusi Albánia volt a Szentföld után az egyik első hely, ahol a kereszténység gyorsan gyökeret vert. A kaukázusi ország történetét egy Movszesz Kalankatujk által jegyzett, jelentős történeti krónika foglalta össze, és abból megtudhatjuk, hogy Jézus tanítványai egyenesen Jeruzsálemből érkeztek a térségbe. Az albániai gyülekezet máig Szent Eliszeusz ikonját teszi ki a templomokban, mert ő terjesztette el az új hitet, de tisztelik még Kelet apostolát, Szent Tádét és Bartolomeót, aki a hagyomány szerint a mai Baku belvárosában halt mártírhalált.

A történeti hagyomány úgy tartotta, hogy a kaukázusi térség, de talán a világ egyik első keresztény temploma a Seki város melletti Kis faluban épült fel. A régi albániai templomot a Norvég Alap támogatásával 2006-ra teljesen felújították, és a munkálatok előtt a területen 2000-2001 között régészeti ásatásokat is végeztek. Ennek során kiderült, hogy ott valóban állt egy ősi szentély, hiszen a régészek az 5. századra datált templom nyugati részén egy ősi kőalapzatot találtak, amelynek kora az i.sz. 1-3. századra tehető. A régészek katakomba-szerű sírokat is találtak, amely jellemző volt az ókeresztény közösségre, de az is kiderült, hogy település már a kereszténységet megelőzően is lakott volt.

A hazai szakirodalomban nem közismert, hogy a világ első keresztény állama is kaukázusi Albánia volt, amely az i.e. 4. századtól egészen i.sz. 705-ig virágzott, és nagyjából a mai Azerbajdzsán területét fedte le. A kereszténység számára meghatározó esemény volt, amikor Arszakida Urnajr albán király a 4. század elején Világosító Szent Gergely hatására felvette a kereszténységet, sőt azt államvallássá tette birodalmában, és támogatta a templomok építését. Ezt követően valóságos templomépítési láz vette kezdetét az országban: előbb egyszerű, ház alakú szentélyek épültek, majd körtemplomokat emeltek, míg később fenséges bazilikákat terveztek. Az albániai egyház első központja a fővárosban, Gabalában volt, majd amikor az északi hun népek támadásai miatt az uralkodó Bardába telepítette a fővárosát, az egyház is követte.

Az albániai kereszténység fénykorát az 5-8. század közé helyezik: akkorra kialakult az egyház szervezete, amelynek élén a katolikosz állt, és az ország 12 püspökségre tagolódott. Abból három a mai Garabagban, a másik három Udi tartományban volt. A korszakra vonatkozó történeti források, így Kalankatujk, de a 6. századi szír Zacharias rétor kiemelik, hogy az albániai keresztény egyház nagyon aktív volt a térségben, és missziókat küldött az északi népekhez. Ferida Memmedova az albániai kereszténységről írt monográfiájában ezt azzal magyarázza, hogy a birodalomban élők sokat szenvedtek az északi szomszédjuk, a hunok támadásaitól, ezért úgy határoztak, hogy keresztény misszionáriusokat küldenek hozzájuk, hátha a keresztség révén meg tudják őket szelídíteni.

A történeti források alapján több misszió is indult északra, és valószínűleg sikereket is elértek, hiszen a 6. században már egy hun püspökséget is felállítottak, amelynek élén Jovnan állt, de csak a 7. század végén, 681. körül, Iszrael püspöknek sikerült elérnie, hogy a Varacsánban székelő hun király, Alp Ilutver ledöntse a helyi tulipános fát és helyére keresztény templomot emeljen. Kalankatujk megemlíti, hogy a keresztény hunok azért nem hagytak fel „pogány” szokásaikkal azonnal, és azokat temetéskor, vagy éppen mulatságaik alatt gyakorolták.

Az albániai kereszténység sikeres terjeszkedése az arab hódítás után megállt, sőt miután Albánia betagolódott az arab birodalomba, sok hívet vesztett. A 9. századtól egyre több albániai keresztény tért át iszlám hitre, és csak kevesen maradtak meg ősi hitük mellett, annak ellenére, hogy hitüket továbbra is szabadon gyakorolhatták, és a helyi keresztény egyház továbbra is működött, melyet főleg az udi nemzetiségek tartottak fent.

Az albániai keresztény egyházra a legnagyobb csapást nem a toleráns iszlám, hanem a térségben terjeszkedő orosz birodalom mérte. Miután a cári csapatok megszállták a Kaukázust és ott berendezkedtek, megindult a támadás az ősi független egyház ellen. I. Miklós 1836-ban parancsot adott, hogy az albániai egyházat meg kell semmisíteni, így azt az örmény alá helyezték, amit pedig az orosz pravoszláv egyház vett irányítás alá. Ferida Memmedova szerint az albániai keresztény emlékek nagy részét az oroszok megsemmisítették, így mára csak nagyon kevés dokumentum maradt fenn róluk.

Az albániai egyház végül az ország északnyugati részében, Nidzs városában 2006-ban újraalakult, és újra független, nemzeti egyházzá vált, híveit az alig tízezer főt számláló udinok alkotják, akik egyébként a Kaukázusi Albánia egyik törzsének tartják magukat.

Az újraalakulás helyén, Nidzsben áll is egy korai keresztény templom: különlegessége, hogy a hívek állva imádkoznak, és a kereszt mind a négy végén tulipán szerepel. Ez az ősi virágszimbólum a megmaradt középkori sztéléken is jól látható, sőt a 7. századi mingecseviri keresztény emléken két páva egy tulipánt fog közre, mely az azerbajdzsáni kutatók szerint az életet jelképezi.