Sokszor alkalmaztak nőket a középkori építkezéseken

A kutatás eredményeit a „Neméhez illő?” A nők szerepe a középkor és a korai Európa építkezési helyein címmel megjelent tanulmány összegzi, amely a Nők és egészségügy a késő középkori Európában kötetben olvasható. A texasi egyetem tanársegédje, Shelley E. Roff nyugat-európai források széles spektrumát tekintette át, úgy mint adólajstromokat, az építkezéseken készült fizetési kimutatásokat, törvényhatósági feljegyzéseket, s mindezekből arra a következtetésre jutott, hogy már a 13. században számos nő dolgozott a férfiak mellett az építkezéseken.

Ezeket a nőket napszámosként foglalkoztatták, akik vizet hordtak, építőanyagot cipeltek, árkot ástak, s ha kellett, besegítettek a kőműveseknek is. Sevillában a 14. században a nőknek az új városfal építéséhez kellett árkot ásniuk, míg a közeli Toledóban a gyengébbik nem képviselői a katedrális tetőszerkezetén dolgoztak. A francia Toulouse városában dolgozók közül majdnem minden második munkás nő volt, de a szerző angol és német példákat is talált elméletének alátámasztására.

Roff szerint korábban a történészek ugyan találtak utalásokat a nők építkezéseken való foglalkoztatására, de azokat eseti, a gazdasági válságok, háborúk vagy járványok okozta rendkívüli jelenségeknek tartották. A történész asszony most azonban azt állítja, hogy a nők előfordulása ezeken a helyeken egyáltalán nem számított ritka eseménynek. „A városi központok 13. századi expanziója a női napszámosok és iparosok növekvő számát hozta magával, amely csak három évszázaddal később a gazdasági kríziseknek az iparra gyakorolt hatása után csökkent érdemben” – vázolta fel Roff.

A szerző megjegyzi, hogy az általa vizsgált feljegyzésekből kitűnik, a „költséghatékony megoldások” érdekében a női munkásoknak rendre kevesebbet fizettek férfi társaiknál. Ezek a nők általában a szegényebb társadalmi rétegekből jöttek, akik egyedül a férjeik fizetéséből nem tudták volna fenntartani családjukat. Roff olyan iratokat is talált, amely arról tanúskodik, hogy a nők egészen különleges építkezésekben is részt vettek: 1383-ban Londonban Katherine Lightfoot például kétezer festménnyel látta el a király palota fürdőszobáját, az 1296 és 1313 közötti adóösszeírások pedig női csempézőről és vakolóról tesznek említést.

A 15. században a francia Christine de Pizan The Treasury of the City of Ladies című munkájában arról értekezik, hogy az iparos asszonyoknak az „összes részletet meg kellene tanulniuk a munkások felügyelése érdekében, de akkor is, amikor férjük távol van, vagy nem tud odafigyelni az [építkezésekre]”.