Rekonstruálják Aeneas utazását

2010. augusztus 27. 08:24

Közel egy évtizede ásnak a régészek a törökországi Antandrosz ókori városában: eredményeiket egy epikus utazás és egy oktatási program segítségével mutatnák majd be az érdeklődőknek.


A kutatásokat az Ege Egyetem régész professzora, Dr. Gürcan Polat vezeti, aki tervezett projektjében Aeneas lehetséges útját próbálja meg rekonstruálni Antandrosztól Latiumig.

A 29 régészből álló kutatócsoport – ahogy az csodaszép honlapjukon is nyomon követhető - egy római villát, illetve egy nekropoliszt, és lakókörzeteket tárt fel. A projekt következő, és reményeik szerint az Európai Unió támogatását is elnyerő részében építik meg majd a Vihar névre hallgató hajót, amely innen elindulva járja majd be az ókori útvonalat az Égei-szigetektől az olaszországi Castro városáig. Az útról film is készül majd: a szakemberek ugyanis a tervek szerint újrajátsszák majd az eposzt.

A Vergilius által megörökített, és Augustus uralmának ideológiai alapjait segítő történetben Trója bukása után Aeneas a túlélőkkel új otthont keresett: ezt először Antandroszban lelték meg, ám onnan nem sokkal később kihajóztak, és több viszontagság után jutottak el végül Itáliába.

Miénk a Vár
Címkék

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Hol született Erkel Ferenc?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!