2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ősrégi kolozsvári filmfotókból nyílik kiállítás

2010. szeptember 6. 16:31 MTI

Csaknem százéves kolozsvári fotókból nyílik filmtörténeti kiállítás pénteken a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, vagyis a CineFesten: a tárlat a CineClassics című programsorozat része és a Miskolci Galériában tekinthetik meg az érdeklődők.

A magyar és az egyetemes filmtörténet szempontjából egyaránt fontos műhely volt az 1913-1920 között Kolozsváron működő, Janovics Jenő által alapított filmstúdió. Az alkotómunka magas színvonalát számos film és név igazolja - mondta Muszatics Péter, a CineFest kommunikációs igazgatója.

Mint kifejtette, Kolozsvárott kezdte rendezői pályafutását Korda Sándor, aki később Sir Alexander Korda néven Angliában vált legendás rendezővé, és karrierje első éveiben az erdélyi városban dolgozott Kertész Mihály is, aki két évtizeddel később Michael Curtizként az Oscar-díjas Casablanca rendezőjeként tett szert világhírnévre.

Kolozsvárott dolgoztak a Dunky testvérek is, akik filmfotókat készítettek, megörökítették a kort és a filmek készítését. A képeikre támaszkodó mostani kiállítás anyaga ősbemutató, azaz még soha, sehol nem volt látható ilyen formában. Muszatics Péter kiemelte: a tárlat a majd' száz évvel ezelőtti korszak hangulatába, a filmek keletkezéstörténetébe enged egyedülálló bepillantást.

Barázda Eszter, a Miskolci Galéria sajtóreferense elmondta, hogy a pénteken nyíló tárlatot november 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás - amelyet Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója nyit meg - a CineFesthez kapcsolódó, a Magyar Nemzeti Filmarchívummal közösen rendezett tárlat, a Fotóhónap eseménye.

A Dunky fivérek (Dunky Kálmán 1858-1935, Dunky Ferenc 1860-1941 között élt) egyszerre három helyen tartottak fenn műtermet, és felkapott fényképészek voltak. A kolozsvári filmgyártás korszakában ők voltak a "kihívott" fotográfusok, a mai állófényképészek, standfotósok elődei. Már ekkor is készültek "werkfotók", vagyis megörökítették a jelenetet instruáló rendezőt, és olykor a forgatás eszközeit, a kulisszákat, a díszletet is.

"A Miskolci Galéria és a Magyar Nemzeti Filmarchívum összefogásával, együttműködésével egy olyan unikális fotótörténeti anyagnak adhatunk publicitást, amely eddig lappangott. A kiállítás száz darab eredeti, a Dunky fivérek szárazpecsétjével ellátott brómezüst zselatin fotográfiából, illetve az eredeti üvegnegatívok múzeumi nagyításából áll" - fejtette ki Barázda Eszter.

A kiállításon bemutatott fotókból a Miskolci Galéria egy hatvan oldalas könyvet is megjelentet.

CineFest

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár