Mocsáron átívelő útra bukkantak Írországban
2010. szeptember 7. 10:31
Régészek próbálják megfejteni egy tölgyfaút építésének rejtélyét, amelyre az írországi Tipperary megyében, Bord na Móna közelében találtak rá.

Korábban
Az Archaeological Development Services (ADS) helyszíni ásatásokért felelős vezetője, Jane Whitaker szerint a modern úttal párhuzamosan futó palló egy ősi úthálózat részét képezhette. A kavicságyáson keresztbe helyezett tölgyfagerendákból álló utat az ADS fedezte fel, amelynek munkatársai elmondták, hogy a felhasznált anyagokat más helyekről szállították ide. A dendrológiai kutatások során kiderült, hogy a 300 méter hosszú és négy méter széles út i.e. 986-ban épülhetett.
„Ez hatalmas mennyiségű fát, komoly szervezési munkát és nagy erőfeszítést igényelt” – véli Whitaker. „Az út megépítésének célja egyelőre ismeretlen, de valószínű, hogy a mocsár miatt történt, ezért töltésút lehetett” – tette hozzá.
A Longford Pass mocsárnál számos más tárgyat is találtak a régészek. „Sok bronzkori eszközre bukkantunk, úgy mint ásókra és kardokra” – számolt be az eredményekről Whitaker. A legnagyobb rejtély azonban továbbra is az utat övezi, amely ugyan elég széles volt ahhoz, hogy kocsik is elférhettek rajta, azonban a kutatók eddig nem fedeztek fel rajta keréknyomokat. „Érdekes, hogy az út északi oldalának két részén is találtunk egyenes fadarabokat, de ezeknek a funkciója még vita tárgyát képezi” – fejtette ki a régész asszony.
Dan Young környezetrégész a következő magyarázatot adta az út megépítésére: „Az egyik hipotézisünk az, hogy az út megépítésére a klímaváltozás miatt kerülhetett sor – erre több bizonyítékunk van, de nem az összes helyszínen.” Charles Mount, a Bord na Móna-projekt egyik régésze szerint további régészeti leletek felfedezése várható a helyszínen. „Lehet még egy vagy két evező, fatalapzat, s más tárgyak is a gerendák alatt a mocsárban”.
- Fotókiállítás a rendszerváltás éveiről 18:36
- Nevetséges okból kitört háborúk 17:52
- Beelőzte a pálma a rizst az ősi Kínában 16:45
- Fókuszban a déli hunok fővárosa 15:19
- Felderítetlen emberölési ügyek a szocializmusban 14:06
- A fekete ápoló és a német katona világháborús románca 13:20
- Élesedő tövisek 11:39
- Magyar támadta meg a világ egyik leghíresebb szobrát 10:09







