Reptérélmény Budaörsön
2010. október 14. 16:34 MTI
A magyar építészettörténet számára is fontos budaörsi repülőtér értékeire szeretnék ráirányítani a figyelmet a szombati repülős napon a szervezők – mondta el Pinke Sándor, a repülőtér vezetője.

MTI
Korábban
Az első alkalommal megrendezésre kerülő eseményen a nagyközönség megismerkedhet az 1937-ben átadott, ma ipari műemlékként számon tartott Bauhaus fogadóépülettel és a műszaki megoldásai révén különlegesnek számító hangárral, de oldtimer gépek, hőlégballonosok, vitorlázó, modellező és sárkányrepülők is várják az érdeklődőket; a kort régi autókkal és a ’30-as évek divatjával idézik meg – tette hozzá a Magyar Repülő Szövetség által üzemeltetett reptér vezetője.
Mint Pinke Sándor elmondta, Ferihegy megépültéig a budaörsi repülőtér szolgálta ki a közönséget, amely korának egyik legkorszerűbb reptere volt. Az utasokat elegáns fogadócsarnok várta, de nemcsak a váró volt különleges, hanem a ma is működő hangár, amelynél - az öntartó szerkezetnek köszönhetően - nem kellett oszlopot alkalmazni, a kifutón pedig a Zsolnay-gyárban készült majolika vízelvezetőt használtak.
„A Birbauer Virgil által tervezett épület és a hozzá tartozó egységek az évtizedek alatt nagyon rossz állapotba kerültek, teljes körű rekonstrukciójuk ma már elengedhetetlen, és a reptér kitartó munkatársai ehhez szeretnének segítőtársakat találni” – fűzte hozzá a repülőtér vezetője.
- Elhunyt Jorge Rafael Videla tegnap
- Viking kincsre bukkant a mezőn egy kamaszfiú tegnap
- Egyiptomi-núbiai harcos csontjait találták meg Asszuánnál tegnap
- Mithrász isten temploma lehet a carmonai Elefánt-sír tegnap
- A zalaiakat vitték elsőként a Don-kanyarba tegnap
- Megfejtették Lincoln halottaskocsijának titkát tegnap
- Szándékosan kegyetlenkedtek-e a magyarok civilek ellen a Szovjetunióban? 2013.05.16.
- Együtt fejlődött a kutya és az ember 2013.05.16.







