A maják a mocsarakat is megművelték

A szakemberek vizsgálatai bebizonyították, hogy a vizenyős területeken termesztett mezőgazdasági termények termesztése extrém időjárási körülményekkel párosultak. „A munkaigényes mezőgazdasági eljárások más, a majáknál látott intellektuális eredményekhez hasonlíthatók” – mondta el Timothy Beach, a Georgetown Egyetem kutatója, miután az Amerikai Földrajzi Társaság denveri találkozóján bemutatta kutatásainak eredményét.

A Yucatán-félszigettől Közép-Amerikáig terjedő civilizáció az i.e. 1. évezredben alakult ki, majd i.e. 400-tól i.sz. 900-ig élte fénykorát. A történészeket régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy a gyakori szárazságok és a tengervízszint állandó ingadozása miatt a maja uralkodóknak a rendkívül nehéz körülmények ellenére hogyan sikerült élelemmel ellátniuk alattvalóikat.

A kutatók a hetvenes években kezdtek behatóbban foglalkozni az öntözőrendszerek megmaradt részeivel, s különösen két kérdés foglalkoztatta őket, a vizenyős területek művelésének elterjedtsége és azok relevanciája. A hatvan helyen, mintegy három méter mélyen történt ásatások során Beack és felesége emelkedő vízszint nyomaira bukkantak, a fosszíliák analízise után pedig bebizonyosodott, hogy a maják többek között avokádót, különböző füveket, illetve kukoricát termesztettek, s csatornákat építettek a vizenyős területek között. A csatornák kiásásával olyan magasított földrétegek alakultak ki, amelyek távol tartották a mocsaras területektől a termények gyökereit, ugyanakkor az öntözőrendszerek továbbra is elérték azokat.

Habár a Yucatán-félsziget 40 százaléka mocsaras vidéknek számít, az elmélet, miszerint a maják megművelték volna a vizenyős területeket, éles vita tárgyát képezi a kutatók körében. Sokan kétségbe vonják a mocsaras részeknek a maják civilizációjában betöltött szerepe fontosságát, mondván, ezek a területek rendkívül messze helyezkedtek el az olyan híres városoktól, mint Tikal és Chichen Itza, bár Beach szerint ezek is sűrűn lakott részeknek számítottak.