2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felújították Nyíregyháza legpatinásabb épületét

2011. január 5. 17:09 MTI

Felújították Nyíregyháza legpatinásabb épületének, a Nyírvíz-palotának a homlokzatát és tetőszerkezetét, a kupolára visszakerült az onnan egykor eltávolított rétisas szobrának másolata is, amely csakúgy mint egykor, vigyázza a három szintes létesítményt.

A szecessziós és eklektikus jegyeket magán viselő épületet az Európai Unió által támogatott, együttesen csaknem 2,5 milliárd forint értékű, úgynevezett integrált városfejlesztési stratégiai program keretében újították fel. Az uniós pályázat több mint 1,8 milliárd forintot biztosított nyíregyházi belvárosi épületek, utcák és terek rekonstrukciós munkálatainak elvégzéséhez. A Nyírvíz-palotát majdnem félmilliárd forintból, csaknem 200 millió forintos brüsszeli támogatással teszik rendbe - tájékoztatott a nyíregyházi önkormányzat sajtószolgálata.

A városközpontban, az Országzászló tér és a Széchenyi utca sarkán álló díszes épület homlokzatán és tetőszerkezetén már befejeződtek a munkálatok, s eredeti szépségében pompázik a halvány szürkészöldre festett létesítmény. A palota 1914-ben épült az akkori Nyírvíz-szabályozó Társulat székházaként. Terveit Papp Gyula és Szabolcs Ferenc, a kor neves budapesti műépítészei készítették, s 48 benyújtott pályázat közül választották ki elképzeléseiket. Az épület homlokzati díszeit és ablakait pedig Róth Miksa készítette.

Nyíregyháza építészetileg és városképileg meghatározó épületének kupoláján 1956-ig állt egy rétisas - egyesek szerint turul -, amelyet akkor eltávolítottak és azóta sem került elő. A mostani felújítás megkezdése előtt a helyi városvédő egyesület néhai elnöke, Labosa Gusztáv vetette fel, hogy a rétisasnak vissza kellene kerülnie a palota tetejére. Az ötletet tett követte, és Lengyel Tibornak, a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola rajztanárának terveit fogadták el az új szobor elkészítésére.

A kupolára visszakerült épületdísz alumíniumból készült el, több mint 300 kilogrammos. Az alkotás azt a pillanatot láttatja, amikor egy rétisas zsákmányával a földre szállt és visszanéz az égre, hogy nincs-e fölötte vetélytárs, aki elvehetné tőle a megszerzett élelmet.

A Nyírvíz-palota belsőépítészeti felújítása még tart.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár