2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amundsen-Nansen emlékév kezdődött Norvégiában

2011. január 25. 08:48 MTI

Nansen és Amundsen sarkkutatókra emlékezik idén Norvégia: a héten vette kezdetét az emlékév rendezvénysorozata.

Roald Amudsennek 1911 decemberében a Déli-sarkra tett sikeres expedíciójának 100. évfordulója és Fritjof Nansen születésének 150. évfordulója adja a különleges emlékév apropóját.

A rendezvénysorozat tromsöi megnyitóján Jonas Gahr Störe norvég külügyminiszter elmondta, ez elkövetkezendő hetekben nemcsak a büszkeségre okot adó momentumokra fognak emlékezni. "Nansen és Amundsen mindent elkövetett, hogy elérjék céljukat. Az én szememben csak növeli erényeiket, ha láthatom, hogy például Amundsen milyen brutális módon hajtotta az embereit, hogy eljussanak a Déli-sarkra" - mondta el Störe.

Amundsen négy társával együtt elsőként jutott el a Déli-sarkra, így megelőzte a brit Sir Robert Scott expedícióját. Amundsen 1928-ban tűnt el az Északi-sarkvidéken, miközben kisrepülőjével Umberto Nobile olasz sarkkutatót kereste. Nobile és sérült léghajója idővel előkerült, a legénységet kimentették, a mentésére indult Amundsen azonban többé nem került elő.

Nansen 1888-ban a grönlandi szárazföldi jégmező átszelésével vált világhírűvé. 1893 és 1896 között Fram nevű hajóján végrehajtott expedíciójával bebizonyította egy északnyugati sarki tengeri áramlat létezését. 1922-ben Nobel-békedíjat kapott jószolgálati tevékenységéért és a menekültügyben elért eredményeiért.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár