2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Életet lehelnek a pápateszéri vízimalomrendszerbe

2011. február 7. 11:07 MTI

Elkészült a műszaki tervdokumentáció az Európában egyedülálló, 25 egységből álló pápateszéri vízimalomrendszer első egységének felélesztéséről, ennek alapján mentik meg az enyészettől a hazai épített örökség e remekét.

Kovács István László építészmérnök, a terv kidolgozója elmondta, hogy a kis bakonyi falun átcsörgedező három patak - Körtvély, Szakács-ér, Bánya-ér- mentén az elmúlt századokban vízimalmok egész rendszere működött. A Kisalföldön termesztett gabonát ide hordák szekerekkel a szántó-vetők, hogy a molnármesterek finom lisztet őröljenek belőle a víz energiájának befogásával. A malmok vízkerekének meghajtásához a patakokat felduzzasztották, gondosan karban tartották és egymással összehangolt malomtó rendszerré fejlesztették, e munka megélhetést és a faluközösség összetartását jelentette évszázadokon át.

Az elődeink által itt zsákokba töltött liszt pedig a mesze környék kenyerét adta. A malmokat 1952-ben államosították, attól kezdve fokozatosan ebek harmincadjára kerültek, egyik másiknak ma már csak a puszta romos falai emlékezettnek a valaha volt életre.

A festői környezetben vegetáló falut a győri Reflex Környezetvédő Egyesület fedezte fel, erdei iskolát nyitott és célul tűzték ki a malmok helyreállítását - hangoztatta a mérnök, aki a civil szervezet felkérésére látott neki a tervezésnek. Az első malom egység rekonstruálása, a gépek pótlása, újra indítása hozzávetően 50 millió forintba kerül. A pénzt az egyesület EU-s pályázatok útján, illetve a Magyar Turizmus Zrt. támogatásával szándékozik összegyűjteni. A mérnök szerint erre azért is megvan az esély, mert a zrt. különös figyelmet fordít az épített örökségben jelentős értéket képviselő vízimalmok rendbehozatalára, amelyek Magyarország idegenforgalmában hangsúlyos szerepet kaphatnak.

Valaha ugyanis az agrártevékenység részeként több tízezer vízi, szél, és ló hajtotta malom működött szerte az országban - emlékeztetett a szakember. E malmoknak nemcsak gazdasági szerepük volt, de a falusi közösségi élet összetartásában is fontos közreműködőként tartották őket számon. A molnármesterek - mivel értettek a gépekhez, a magokhoz, a vizek hadra fogásához - nagy tekintélynek örvendtek, vitás kérdésekben hallgattak a szavukra az emberek.

Az éjjel-nappal egyenletesen zakatoló gépek jóvoltából pedig a malmokat a templomokéhoz hasonló, sajátos misztikus légkör lengte körül. Olyannyira, hogy például a szökevények, menekülők gyakran a falai között találtak oltalmat, a zsandárok is tiszteletben tartották a hely különleges státuszát. Mindez a kultúrtörténeti, néprajzi érdekesség a turizmus révén az idegenvezetők közvetítésével ma ismét megelevenedhet - vélte a mérnök. A pápateszéri vízimalomrendszer feltámasztása egyfajta modellként is szolgálhat az idő vasfoga által kikezdett, düledező malmok javának megmentéséhez - hívta fel a figyelmet Kovács István László.

A pápateszéri ipartörténeti épületegyüttes romjairól Szabó József fotóművész készített a 70-es években képeket, ebből a kollekcióból nyílt a napokban kiállítás a Heraditas Galériában Budapesten az V. kerület, Vitkovics Mihály utca 12.szám alatt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár