2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hírszerző ügynökséget állít fel Japán

2011. február 24. 14:31 The Daily Telegraph

Japán először állít fel kémszolgálatot a második világháború befejezése óta, amit Tokió a Kína és a nukleáris célokat dédelgető Észak-Korea által jelentett fenyegetéssel magyaráz.

A brit MI6 és az amerikai CIA mintájára létrehozandó hírszerzés másik célja a Japán ellen tervezett terrorista merényletekkel kapcsolatos információk összegyűjtése – derült ki a WikiLeaks által megszellőztetett amerikai forrásokból.

A Mitani Hidesi (a japán kabinetiroda hírszerző főnöke) és az amerikai Randall Fort (a Külügyminisztérium Hírszerző és Kutató Hivatalának vezetője) között lezajlott párbeszédből kiderült: Tokió számára prioritássá érett „az emberi hírszerző képesség”. Mitani azt mondta amerikai partnerének, hogy szinte alig tud az Észak-Koreában folyó atomprogramról, s a legtöbb információt Kim Dzsong-il észak-koreai diktátor Japánba dezertált egykori séfjének köszönhetik. A kiszivárgott beszélgetésből az is megtudható, hogy a kémszolgálat ötletét az akkori miniszterelnök, a Fukuda Jaszuó-féle Liberális Demokrata Párt vetette fel még 2008-ban. A folyamat azonban meglehetősen vontatottan halad, az ország ugyanis híján van a hálózat felállításához szükséges szakmai kompetenciának.

A 20. század első évtizedeiben a hadsereg és a kormány égisze alatt különböző hírszerző szervek futottak, köztük a hírhedt Kempeitai titkosrendőrség, de a háború utáni kormányok vonakodtak ezek újjászervezésétől, mivel úgy gondolták, hogy ezzel azt a látszatot keltenék külföldön, mintha megpróbálnák feléleszteni az imperialista ambícióikat. A kínai kapcsolatok hűvösebbé válásával és Észak-Korea felfegyverkezésével azonban Tokió belátta, hogy nem támaszkodhat többé kizárólag szövetségesei hírszerzésére. Japán és Kína tavaly a Szenkaku-szigetek hovatartozása miatt különbözött össze, s továbbra is állandó fejfájást okoz Phenjan nukleáris ambíciója.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár