Növelik Széchenyi falujának turisztikai vonzerejét
2011. április 3. 16:32 MTI
Széchenyi István falujának turisztikai vonzerejét növelik több mint 233,5 millió forintos beruházással, ennek során egyebek között fejlesztik a nagycenki Széchenyi Múzeumvasutat, felújítják a " legnagyobb magyar" útmutatásai alapján tervezett Szent István plébániatemplomot és rendezik a mauzóleum környékét, ahol az országépítő államférfi nyugszik.

MTI
Korábban
Az átfogó fejlesztés megvalósítására alakult konzorcium 185 millió forintot nyert el a Nyugat- dunántúli Operatív Program pályázatán - ismertette a Nagycenken tartott sajtótájékoztatón Ivánkovics Ottó polgármester. A beruházás során elvégzik a Szent István plébániatemplom külső felújítását. A háromhajós neoromán stílusú templomot Széchenyi István útmutatásai szerint Ybl Miklós tervezte. A plébánia udvarán gyerekeknek kalandparkot alakítanak ki olyan játékokkal,- egyebek között Lánchíd alakú csúszdával,- amelyek a Lánchíd építőjének, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítójának emlékét idézik.
A Széchenyi Múzeumvasút és a jármű skanzen fejlesztését az üzemeltető Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút hajtja végre. Felújítják a skanzenben kiállított mozdonyokat és járműveket, rendbe teszik a megsüllyedt vasúti pályát és napkollektorokkal oldják meg az állomásokon lévő szolgálati helyek energiaellátását. A keskeny nyomtávú vasút a felszámolt gazdasági vasutaknak állít emléket, a skanzen a megszűnt hazai kisvonatok járműveit őrzi. A Fertőboz és a nagycenki Széchenyi kastély között közlekedő kisvasutat az idei tavaszi idényben először szombaton indították.
A múzeumvasút épületének átalakítását és bővítését ó, vendéglátó hellyé alakítását a Cenki Gastro Team Kft. tűzte ki céljául a projekt keretében. A helyi önkormányzat pedig többnyelvű táblarendszert helyez el a községben a hazai és a külföldi vendégek könnyebb tájékozódása érdekében. A konzorcium a teljes fejlesztést jövő év februárjában fejezi be a tervek szerint.
- Kutyákat gyilkoltak a beavatási szertartáson átesett bronzkori fiúk tegnap
- Betiltanák Németországban a kommunista diktatúra jelképeit tegnap
- 70 évet várt a kitüntetésre, 90 percig szoríthatta tegnap
- A történelem legfurcsább találmányai tegnap
- Így néztek ki a máltai nők 5600 éve tegnap
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát tegnap
- Rengeteget szeretkeztek nyáron az ókori egyiptomiak tegnap
- Elhunyt Jorge Rafael Videla 2013.05.17.







