2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Machu Picchu évfordulójának lázában ég Peru

2011. július 6. 12:48 Múlt-kor, MTI

Machu Picchu felfedezésének közelgő századik évfordulójára készül Peru, az inka fellegvárat nagyszabású ünnepségsorozattal köszöntik.

A 15. század táján épült Machu Picchut Hiram Bingham amerikai régésznek, felfedezőnek köszönhetően ismerte meg a világ. Indiana Jones alakjának ihletője 1911. július 25-én érkezett az Andok láncai között fekvő fellegvárba egy expedíció élén. Az inkák elveszett városának felfedezését a National Geographic című folyóirat hasábjain tudatta a világgal, noha a helyiek már régóta ismerték a szent helyet.

Machu Picchu száz évéről most impozáns ünnepségsorozattal emlékeznek meg a dél-amerikai országban csütörtöktől. A perui ünnepségek annak a dicsőségnek is szólnak, amelyet a fellegvár négy évvel ezelőtt vívott ki magának, mert bekerült a világ hét csodája közé a New7Wonders nevű alapítvány döntése szerint. Az események sorában tűzijáték, andesi táncok, koncertek, a régi rituálék felidézése is szerepel, emellett konferenciákat is rendeznek. Machu Picchu az ünnepi alkalomból feltűnik a 10 solos bankón.

"Peru számára Machu Picchu épp olyan, mint a piramisok Egyiptom számára" - magyarázta Luis Lumbreras régész, a perui nemzeti kulturális intézet korábbi igazgatója. Történészek és szakértők azonban még mindig nem tudják pontosan, milyen célokat is szolgált a fellegvár, hogy szent hely volt-e, netán valamiféle "szabadidőközpont" vagy erőd.

Ez a titokzatosság csak hozzátesz a trópusi erdőben megbújó hely szépségéhez, nem véletlen, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 1983-ban a világörökségi helyszínek közé sorolta a fellegvárat. A szervezet azonban idén június 22-én megkongatta a vészharangokat, és "szigorú felügyelet" alá helyezte a Machu Picchut. Egyben javasolta, hogy a látogatók számát korlátozzák napi legfeljebb 1800-ra. Jelenleg ez a szám meghaladja az 1900-at - mondta el Fernando Astete a világörökségi helyszín régészeti vezetője.

Machu Picchu, azaz az Öreghegy, ahogy a kecsua indiánok nevezik, 2400 méterrel a tengerszint felett fekszik, jelenleg Cuzco városából induló vonattal vagy több napos gyalogúttal az inka ösvényen lehet megközelíteni. Bár a terület összességében 32 ezer 500 hektárt foglal el, az épített részek egy 530 méterszer 200 méteres részt hasítanak ki ebből a művelésre alkalmas teraszokkal és 172 lakóhelyiséggel. Becslések szerint 300 és 1000 közötti lélekszáma lehetett a helynek.

Machu Picchuról számos legenda és mítosz él, Luis Lumbreras szerint a falakat egykor arany borította, de ez apránként eltűnt két vagy három évszázad alatt. "Mára már csak a falak maradtak" - fogalmazott. 2008-ban francia és perui tudósok azt állították, hogy egy német kalandor, Augusto Berns már Hiram Bingham előtt 44 évvel rátalált az inkák elveszett városára, amelyet még a spanyol konkvisztádorok sem leltek fel soha.

A régészek szerint a helyet kifosztották az évszázadok során, maga Bingham is több tízezer leletet vitt magával az Egyesült Államokba, a Yale Egyetemre. Ezek közül 336 darabot Peru idén márciusban visszakapott. Perui szakemberek úgy gondolják, Bingham megfosztotta kincseitől a dél-amerikai országot. "Úgy gondolom, van benne igazság, de történelmi kontextusba kell helyezni a dolgokat" - fogalmazott Richard Burger, a Yale archeológusa. "Akkoriban Machu Picchu szinte ismeretlen volt és az emberek nem tulajdonítottak jelentőséget a helynek" - fűzte hozzá.

Száz év múltán Peru számára a legfontosabb feladat a hely megőrzése a túlzott turistaáradattól. Hogy példát mutassanak, csütörtökön, az ünnepségek kezdetén csak hétszáz látogatót fogad a fellegvár.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár