Helyreállítják a megrongált aradi Szabadság-szobrot
2011. augusztus 3. 14:56 MTI
Helyére került az aradi Szabadság-szobor mindhárom, még tavasszal ellopott darabja. A restaurátor-csoport most a szoborcsoport egyes részeinek tisztításán, viaszozásán dolgozik.
Korábban
A hét éve újra Arad egyik közterén álló Szabadság-szobor három bronzelemét, a diadémot, továbbá egy kardot és egy tőrt a gyanú szerint színesfém-tolvaj tulajdonította el, még áprilisban. Az újra legyártott szobordarabokat már a helyére illesztette az emlékművet korábban is restauráló Kolozsi Tibor szobrászművész és csapata - olvasható a Nyugati Jelen című aradi és a Krónika című kolozsvári napilap honlapján. A megrongált szoborcsoport helyreállítását ma este fejezik be.
Az aradi rendőrség júliusban fogta el azt a 17 éves fiatalembert, akit a bronz szoborelemek ellopásával gyanúsítanak. Bognár Levente aradi alpolgármester a helyreállítási munkát megtekintve kijelentette, hogy négy térfigyelő kamerát szereltetett fel az önkormányzat a Román–magyar megbékélés parkjában, ahol a restaurálással párhuzamosan a parkból ellopott vagy megrongált díszlámpatesteket és lámpavasakat is újakkal helyettesítették.
Zala György 1890-ben felavatott Szabadság-szobrának restaurálása körülbelül 6000 lejébe (400 ezer forint) kerül az önkormányzatnak.
- Száz éve nyílt meg az újjáépített budapesti Állatkert tegnap
- Ügynökök: bűnös vagy áldozat? 2012.05.18.
- 15 kilogramm arany miatt foghatták el Wallenberget 2012.05.18.
- Szobrot kap az idősebb Bush Magyarországon 2012.05.18.
- Megnyitják Beckó felújított várát 2012.05.18.
- A szarkofágbitorló múmia 2012.05.18.
- Szent László-szobrot kap Győr 2012.05.18.
- Titkosszolgálatok az egyházak ellen 2012.05.18.



