Piros telefonfülke a brit formatervezés klasszikusai között
2011. augusztus 29. 15:46 BBC News
A brit utcák elmaradhatatlan kiegészítőjének számító piros telefonfülke és a közlekedési lámpa is bekerült a londoni Design Museum brit formatervezési klasszikusokat felvonultató gyűjteményébe.

Korábban
A piros telefonfülkét 1936-ban V. György király megkoronázásának huszonötödik évfordulójára való megemlékezés alkalmából helyezték forgalomba. (A király 1910-től uralkodott, de csak 1911-ben koronázták meg. 1936 januárjában hunyt el.)
Az idén 75. születésnapját ünneplő fülke tervezője, az építész Sir Giles Gilbert Scott nevéhez egyebek között olyan munkák kötődnek, mint a liverpooli székesegyház és a londoni Battersea erőmű. A kezdetben "jubileumi fülkeként" elhíresült piros kabin lett az első szabványos telefonfülke, amelyet Nagy-Britannia-szerte forgalomba helyeztek.
A mostantól szintén klasszikusnak számító közlekedési lámpa David Mellor tervei alapján készült, aki egyedi evőeszközeivel szerzett magának hatalmas hírnevet a szigetországban. Az elismert brit formatervező, Sir Terence Conran által "Nagy-Britannia legnagyobb háború utáni termékdizájnerének" nevezett Mellort 1965-ben bízta meg a környezetvédelmi minisztérium az addig használt forgalmi jelzőlámpák újratervezésével. A még mindig forgalomban lévő fényjelzők mellett az ő kézjegyét őrzik a hagyományos brit utcaképhez hozzátartozó közlámpák, buszmegállók, köztereken lévő ülőhelyek és szemetesládák is.
A londoni múzeum This Is Design (Ez dizájn!) című tárlata a brit klasszikusokat tartalmazó gyűjteményének olyan darabjait vonultatja fel, mint az Anglepoise asztali karos lámpa és a brit országutakat szegélyező útjelző táblák.
- Monarchia-korabeli gránátot találtak Kispesten 17:13
- Megoldották az ír burgonyavész rejtélyét 15:48
- 10 tény a görög-perzsa háborúról 13:31
- Bemutatják az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményét 10:19
- Élve kellett a briteknek a sokat bakizó Hitler 08:32
- Jó hatással volt az eső az emberi elmére tegnap
- Megújul a szászvári várkastély tegnap
- Bahreinben volt az egyik legősibb kereskedelmi civilizáció tegnap







